„Igazi nyolcmagos” mobillal készül a ZOPO

A kínai gyártó november 21-én dobja piacra a világ első „valódi nyolcmagos”, azaz nyolcmagos processzorának egyszerre minden magját használni képes okostelefonját, melyet nem csak anyaországában szeretne elérhetővé tenni.

Úgy tűnik, a ZOPO szeretne bekeményíteni az okostelefon piacon: egy olyan készüléket szeretne piacra dobni november 21-én, ami maximálisan képes kiaknázni a nyolcmagos processzorában rejlő teljesítményt. A kínai gyártó a világ első „igazi nyolcmagos” mobiljaként hirdeti üdvöskéjét.

A telefon meghajtásáért a november 20-án megjelenő MediaTek MT6592 processzor felel, ami a konkurens nyolcmagos megoldásoktól eltérően (pl. Samsung Exynos 5 Octa) nem felváltva mozgósítja az erőforrásait, hanem egyidőben képes az összes mag aktív használatára. A ZOPO mobilja tehát felettébb gyorsnak ígérkezik, s ami ennél is érdekesebb: nem csak Kínában, hanem a nemzetközi piacon is elérhető lesz a gyártó weboldalán keresztül – igaz, csupán 5000 példányban.

Egyelőre nem ismert a készülék tudáslistája, de az eddigi infók szerint a fent említett processzor mellett 13 megapixeles hátlapi kamerát, 2GB RAM-ot bővíthető tárhelyet és Full HD kijelzőt tudhat magáénak.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció