Kis méret, nagy tudás – Sony Xperia Z1 Compact

1 / 2 oldal

A japán gyártó bemutatta új telefonját, mely az Xperia Z1 tudását ötvözi a kompakt kialakítással. Az Xperia Z1 Compact valóságos sikermobil lehet a tepsi méretű készülékektől ódzkodó felhasználók körében.

A CES 2014 során debütált a Sony újdonsága, mely sokak kedvence lehet, hiszen a normál méretű okostelefonok körében versenyez, ugyanakkor kiemelkedő tudással büszkélkedhet, ami manapság csak a tepsimobilokra jellemző.

Az Xperia Z1 Compact – ahogy neve is mutatja – az Xperia Z1 kistestvére, amely kompakt méretben kínálja nagyjából ugyanazt a tudást, amit a japán cég aktuális zászlóshajója. A készülék működéséért egy négymagos Snapdragon 800 processzor felel, aminek magjai 2,2GHz-es pörögnek. Ezt 2GB RAM-mal és 2300mAh kapacitású akkumulátorral fejelték meg. A multimédiáról sem feledkeztek el a Sony emberei, hiszen a Z1-ben látott 20,7 megapixeles hátlapi kamerát is beépítették a gépezetbe. A Compact egyébként nem csak akkumulátor kapacitás (a Z1-ben 3000mAh-s telep van) marad el bátyjától, hanem kijelzője is visszafogottabb lett: egy 4,3 colos 1280 x 720 pixel felbontású HD megjelenítő feszít az előlapján. Ezért azonban kár lenne ostorozni a céget, hiszen az apró méret kisebb kijelzőt kíván, aminek esetében teljesen felesleges a Full HD felbontás használata.

 

Érdekesség, hogy az Android 4.3 Jelly Bean operációs rendszerrel piacra kerülő újdonság megörökölte testvéreitől az IP55/IP58 tanúsítványnak megfelelő víz- és porálló burkolatot, tehát nem kell rá hímes tojásként vigyáznunk.

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy milyen árcédulával kerül majd forgalomba a Sony üdvöskéje, de az már nem titok, hogy februártól elérhető lesz a nemzetközi piacon.

 

Az Xperia Z1 Compactról szóló sajtóközleményt a következő oldalon találod.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció