Az Intel emberi érzékeléshez hasonló képességekkel ruházza fel készülékeit

Az idei CES-en az Intel vázolta egészen új elképzeléseit, melynek hátterében a technológiával való kapcsolat egyszerűbbé, természetesebbé és élethűbbé tételére való törekvés áll. A vállalat ismertette miként fogja más vállalatokkal együttműködve képessé tenni az Intel alapú eszközöket emberi interakcióra az Intel RealSense technológiáról nevét kapó új hardver és szoftver termékcsaládján belül.

Az Intel RealSense 3D-s kamera az egyik első eszköz az új termékcsaládon belül, amely a világ első integrált 3D-s és 2D-s kamera modulja, amely segít úgy “láttatni” a mélységet, mint az emberi szem. 

 
A 2014-es CES kiállításon tartott sajtókonferencián Mooly Eden, a vállalat alelnöke és az érzékelés alapú számítástechnikai csoport ügyvezetője részleteket közölt a 3D Systemsszel, az Autodeskkel, a DreamWorksszel, a Metaioval, a Microsoft Skype-pal, a Lync Scholastickal, a Tencenttel és egyéb vállalatokkal való együttműködésről. Ezen kívül bemutatta a következő generációs Nuance Dragon Assistantot is.
 

Eszközök, amelyek emberi módon látnak

 
Az első Intel RealSense 3D-s kamera a kategóriáján belül a legjobb mélységérzékelővel és Full HD 1080p-s felbontású objektívvel rendelkezik. Képes detektálni az ujjmozgásokat, ezzel pedig nagy pontossággal felismerni a mozgás és az érzelmek megértéséhez szolgáló gesztusokat és arckifejezéseket. Képes megérteni az előtér és a háttér fogalmát, s így lehetővé teszi az interaktív kiterjesztett valóság irányítását és továbbfejlesztését, tárgyak három dimenzióban történő szkennelését és sok mást. 
 
 
Az Intel RealSense 3D-s kamera a népszerű 2 az 1-ben készülékekbe lesz beépítve, valamint az Acer, az Asus, a Dell, a Fujitsu, a HP, a Lenovo és a NEC ultrabookjaiba, notebookjaiba és all-in-one (AIO) készülékeibe már 2014 második félévében. Az Intel hét különböző Dell, Lenovo és Asus készüléket mutatott be, amelybe már beépítették a kamerát.  
 
Eden elmondta, hogy az Intel RealSense technológiája új térhatású élményeket fog kínálni, köztük a modern tanulás új formáit, a kiterjesztett valóság révén történő edutainmentet (szórakozás + tanulás), a térhatású játékokat, valamint a 3D képek készítésének és megosztásának képességét, valamint megváltoztatja azt is például, ahogy az emberek videokonferencia révén dolgoznak együtt.  
 
Az Intel RealSense 3D-s kamera segítségével történő videohívás és konferenciabeszélgetés lehetőségeinek demonstrálása érdekében az Intel és a Microsoft közös munkába kezdett a Skype-on és a Lync-ken keresztüli még térhatásúbb videohívások lehetővé tétele érdekében. A 3D-s kamera biztosítani fogja azt is, hogy szerkeszteni lehessen, illetve el lehessen tüntetni egy személy mögül a hátteret videohívás közben, hogy ezáltal csak a hívó felet jelenítsük meg, a háttérben lévő dolgokat nem. Ezzel a funkcióval az emberek számára több lehetőség áll majd rendelkezésére: megváltoztathatják a hátteret, de akár el is tüntethetik azt annak érdekében, hogy megosszanak egy prezentációt, megnézzenek egy filmet vagy sporteseményt együtt. 
  
Az Intel arra számít, hogy a gesztusok, a hang és az érintés arra ösztönzi majd a gyerekeket, hogy még aktívabb résztvevői legyenek a játék alapú tanulásnak. Az edutainmentben rejlő lehetőségek kihangsúlyozása érdekében Eden bejelentette a Scholastic-kal, azaz a gyerekeknek szánt oktató- és médiaanyagok kiadásával foglalkozó globális vállalattal való együttműködést a Clifford the Big Red Dog és az I SPY interaktív élményvilágának megtervezéséhez. A több felhasználós funkciót a kiállításon is bemutatták, ahol is az egyik Clifford játékban a 3 év körüli gyerekek kéz és karmozgatás, beszéd és érintések révén tudták még magasabb szintre emelni a játékélményt, miközben alapvető írás-olvasási készségeket sajátítottak el.  
 
Eden más vállalatokat is bemutatott, amelyekkel az Intel együttműködést folytat az edutainment és a játékélmény továbbfejlesztése érdekében. Lincon Wallen, a DreamWorks Animation technológiai vezetője elmondta: „Izgatottan várjuk, hogy az Intel RealSense 3D-s kamera technológiája helyet kapjon a mindennapi eszközökben. Azzal, hogy lehetővé válik a háromdimenziós megjelenítés ezekben, a vásárlók számára teljesen új élményeket kínálhatunk karaktereink és tartalmaink révén.”  
 
Ezután a 3D Systems (3DS) vezérigazgatója, Avi Reichental csatlakozott Edenhez a színpadon a két vállalat közti együttműködés részletes bemutatás céljából, amelynek során 3D-s szkennelést és nyomtatást tesznek lehetővé a mainstream felhasználók számára. Már 2014 második félévében a 3DS biztosítani fogja vevői részére a Sense szkennelést, szerkesztést és a 3D-s nyomtatáshoz szükséges szoftveres alkalmazásokat az új Intel RealSense 3D-s kamerával felszerelt Intel alapú készülékeken. Ennek eredményeképpen a felhasználók képesek lesznek könnyen impozáns 3D-s tárgyakat létrehozni. Továbbá, a 3DS azt tervezi, hogy a 3D-s szkennelési technológiáját elérhetővé teszi a fejlesztők számára az Intel RealSense szoftverfejlesztő készlet részeként. 
 

Természetes emberi beszéddel irányított személyi asszisztens

 
A számítógép „hallásának” továbbfejlesztése érdekében Eden bejelentette azt is, hogy a Nuance következő generációs Dragon Assistantje már elérhető az Acer, a Dell, a HP és a Lenovo 2 az 1-ben készülékein, ultrabookjain, notebookjain és AIO eszközein, amihez 2014 elején az Asus és a Toshiba készülékei is csatlakozni fognak. Most először a Dragon Assistan* elérhető lesz táblagépeken is: először a Lenovo készülékein 2014 elején.  
 
 
Az új Dragon Assistant egy teljesen új, a társalgást szolgáló személyi asszisztens, amely a legnépszerűbb weboldalakkal és alkalmazásokkal működik. Kiválasztható személyiségével lehetővé teszi a folyamatos párbeszédet az Intel alapú készülékekkel. Az embereknek egyszerűen csak ki kell mondaniuk, hogy indítsa el a zenét, keressen válaszokat, kapcsolódjon a barátokhoz, vagy keressen rá bizonyos tartalmakra – mindezt természetes emberi nyelven.
 
 
A Dragon Assistant képes ellenőrizni a naptárt, térképeket és útvonalakat keresni, repülőjáratok felől tájékozódni, vagy asztalt foglalni vacsorához. Offline működésre is képes: az emberek irányíthatják a készüléküket, és jegyzeteket diktálhatnak internet kapcsolat nélkül is. 
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció