Oktatással folytatódik a Digitális Közösség Program

A Digitális Közösség Program második fordulójának lezárása után a miskolci járásban is átadták az első ingyenes laptopokat 2014. április 2-án, Alsózsolcán. Áprilistól szervezett formában, térítésmentesen kapja meg minden nyertes pályázó azokat az ismereteket, amelyekkel aktív számítógép- és internethasználóvá válhat – jelentette ki Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár.

Sikeresen halad előre a Digitális Közösség Program: a miskolci pályázatok elbírálását követően a Programiroda feldolgozta és kiértékelte a járási településekről benyújtott több mint 3000 pályázatot is. A tartamilag és formailag egyaránt megfelelő anyagot benyújtók a hét folyamán értesülnek az eredményről. A pályázatok egyharmada esetében még hiánypótlásra van szükség, az érintett pályázókkal a Programiroda munkatársai szintén felveszik a kapcsolatot. A járási települések sikeres pályázói mellett azokat a miskolci lakosokat is most értesítik, akik időközben pótolták a korábban jelzett hiányosságokat.

Nagyon fontos, hogy a digitális készségeket minél többen megszerezzék, ugyanis ez ma már alapfeltétel munkavállaláshoz és –végzéshez, megkönnyíti és olcsóbbá teszi az ügyintézést és a kapcsolattartást is. A programban éppen ezért kiemelt támogatást élveznek a többgyermekes családok, a kismamák, a munkanélküliek, a fogyatékkal élők és az aktív nyugdíjasok – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs.

Az ingyenes laptopok és a kedvezményes internet-előfizetés biztosítása mellett a program része a Türr István Képző és Kutató Intézet szervezésében megvalósuló térítésmentes képzés, amelyen áprilistól vehetnek részt a nyertes pályázók – közölte a helyettes államtitkár.

Az európai szinten egyedülálló Digitális Közösség Program keretében Miskolcon és járásában összesen 17 ezer laptopot, a számítógép és az internet használatához szükséges képzést biztosít térítésmentesen az állam a digitális írástudatlanság felszámolása, az esélyegyenlőség megteremtése és az ország versenyképességének növelése érdekében. Az eszközöket június végéig osztják ki. A program révén a nehezebb körülmények között élő családok is hozzáférhetnek olyan információkhoz a világhálón, amelyek segítik őket az álláskeresésben, az önképzésben, a kapcsolattartásban. A digitális világban való aktív részvételhez tudást, képességet és lehetőséget kínáló programot idén ősszel Salgótarjánra is kiterjesztik.

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció