Magyar Telekom: kisebb bevétel, nagyobb eredmény az első negyedévben

A Magyar Telekom 151,893 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, 3 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, míg a társaság részvényeseire jutó eredmény a tavalyi első negyedéves 1,7 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra nőtt - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 3 milliárd forint nettó eredményt és 153,1 milliárd forint bevételt vártak. A vállalat nettó eredményének növekedése részben a 3,8 százalékkal magasabb, 40,528 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) eléréséből, részben a pénzügyi költségek csökkenéséből adódott.
 

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján kimutatott eredményekről Christopher Mattheisen vezérigazgató elmondta: a magyarországi szegmens jól teljesített annak ellenére, hogy a mobilhang piac kismértékű szűkülése miatt az ügyfélbázis csökkent. A vezetékes szegmensben folytatódott a tv-piaci részesedésük növekedése. A nemzetközi leányvállalatoknak azonban változatlanul nehéz működési környezettel kellett szembenéznünk. Macedóniában nagy a verseny, Montenegróban pedig a szabályozói környezet okoz nehézséget a kiskereskedelmi hangszolgáltatások árszabályozása és a 45 százalékos mobil végződtetési díjcsökkentés miatt.
 

A Magyar Telekom mobil bevételei az első negyedévben 0,2 százalékkal nőttek, 73,4 milliárd forintra. Ezen belül a mobil hang bevételek 2,6 százalékkal 45,4 milliárd forintra estek vissza.
 

A vezetékes bevételek 51,8 milliárd forintot értek el, ami 4,1 százalékkal alacsonyabb a tavalyi bázisidőszakinál.
 

A rendszerintegrációs (RI) és informatikai (IT) szolgáltatásból származó bevételek 5,9 százalékkal csökkentek 13,2 milliárd forintra.
 

Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 13,5 milliárd forintra csökkentek a tavalyi első negyedévi 15,3 milliárd forinthoz viszonyítva. A visszaesést az enyhe tél miatti alacsonyabb gázfogyasztás, valamint az egyetemes szolgáltatói árak csökkentése magyarázza az előző évhez képest.
 

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 25,3 milliárd forintra emelkedett az idei első negyedévben a 2013. első negyedévi 13,0 milliárd forintról.
 

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (Capex) kissé növekedett, 16,7 milliárd forintról 17,3 milliárd forintra, ami elsősorban a magyarországi vezetékes- és mobil-hálózatmodernizációs beruházások növekedését tükrözi.
 

A szabad cash flow a 2013. első negyedévi mínusz 7,5 milliárd forinthoz képest mínusz 11,4 milliárd forintra változott 2014 első negyedévében. Ennek oka a jelentés szerint, hogy a működési cash flow javulását ellensúlyozta a magasabb Capex kifizetés, valamint a magasabb egyéb pénzügyi kötelezettségek kifizetésére fordított összegek.
 

A nettó adósságállomány a 2013. első negyedév végi 282,9 milliárd forintról az idén március végére 328,3 milliárd forintra emelkedett. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 43,6 százalék volt 2014. első negyedév végén, szemben az egy évvel korábbi 35,2 százalékkal.
 

A Magyar Telekom részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a papír a szerdai kereskedést egy forintos erősödéssel 328 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 410, a legalacsonyabb 272 forint volt.


 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció