Egy új alkalmazásfejlesztési technológia: fele idő és pénz

Az Oriana alkalmazásfejlesztési megoldása egészen új dimenziókat nyithat meg az üzleti applikációk piacán. A teljesen magyar tulajdonban lévő vállalat gyártótól és platformtól független fejlesztési eszközt kínál, mellyel pénzt és időt spórolhat meg az ügyfél.

Egy alkalmazás használata esetén eddig kétféleképpen dönthetett fogyasztó. Vagy megveszi, amit kínálnak neki, immáron készen, vagy saját igényei szerint legyártatja. Hátulütője mindkettőnek akad, hiszen míg az elsőnél egy készen kapott séma áll rendelkezésre, amibe nem tud „belepiszkálni”, az egyedi fejlesztés sem a 100%-os megoldás, hiszen nemcsak sokáig tart, mire elkészül, ezzel együtt sok pénzt is felemészt – és még így sem biztos, hogy teljesen a felhasználó igényeinek megfelelő szolgáltatást kap.

 

Egy magyar cég, az Oriana arra vállalkozott, hogy megtalálja az arany középutat. A vállalat saját alkalmazásfejlesztési megoldását a kettő közé pozícionálja, hiszen szintén sémákkal dolgoznak, ám a végén egy teljes mértékben az igényeknek megfelelő rendszer kap a fogyasztó.

 

Ez is, az is, de egyik sem

 

Kovács Péter, az Oriana ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a végén együtt érik el az ügyfelekkel a végleges megoldást. Nem csak akkor látják először a lefejlesztett megoldást, mikor már a végleges verzió is készen van, hanem folyamatosan nyomon követhetik, tesztelhetik a munkálatukat, és közben még újonnan felmerülő igényeiket is beleépíthetik a fejlesztésekbe.

 

Bár valóban vannak meglévő alapsémák, a végén mégis teljesen egyedi igényekre szabott eredményt érnek el. A sémák persze folyamatosan bővülnek, hiszen ezeket az ügyféligények alakítják. Így, ha beérkezik hozzájuk egy adott kérés, 60-70%-ban kész rendszert tudnak nyújtani a felhasználóknak a meglévő alkalmazásminták segítségével, melyeket ők maguk kipótolhatnak a hiányzó darabokkal. Olyan ez, mint egy puzzle összerakása, csak éppen az új darabokkal kiegészülve a végleges kép minden esetben más és más lesz.

 

Az egyedi fejlesztésekkel szemben sokkal gyorsabban jut az ügyfél a kívánt szolgáltatáshoz, hiszen egy már meglévő sémamintát építenek tovább. Ezáltal a fejlesztési idő is jelentősen lerövidül, és olcsóbb is, hiszen nem az egész rendszert kell újra és újra lefejleszteni, hanem annak csak egy részét.

 

A végleges verzió elkészültével az ügyfelek örökös használati jogot kapnak a licensz megvásárlásával, és megkapják azt a szükséges oktatást, mellyel ők maguk is kezelhetik, karbantarthatják a rendszert. Ez 2-3 hónap alatt megtanulható, ám ezután sem hagyja magára az ügyfeleket, továbbra is biztosít terméktámogatást a vállalat, és minden felmerülő problémára, kérdésre igyekeznek válaszolni.

 

 

Kovács Péter ás Pátzay Péter (CTO) egy rögtönzött szituációt mutattak be arról, mitől más ez a megoldás

 

A megoldás lelke

 

Az Oriana technológiájának (lásd a felső ábrán) alapja az Effektor motor. Erre épülnek rá az alapsémák, vagyis az előre programozott modulok, melyekből a kész alkalmazásminták összeállnak. Ezek állnak a felhasználók rendelkezésére, melyeket ők maguk színesíthetnek tovább saját igényeik szerint.

 

(Nagyításhoz kattintson a képre)

 

Miután a felhasználók birtokába került az adott alkalmazás, szabadon módosíthatnak rajta. Ezt a nyílt XML szabványon alapuló technológiának köszönhetően megtehetik, így maguk is továbbfejleszthetik, melyeket másokkal is megoszthatnak a közösségen belül. Ez mindkét fél számára előnyös, hiszen az Oriana sématárháza tovább bővül, az ügyfél pedig profitálhat saját megoldásából.

 

Előnye, hogy platformfüggetlen és bármilyen operációs rendszerrel használható. Így például mobileszközökön is. Ehhez az Oriana minden alkalmazást külön, egyedileg is optimalizál a különféle eszközökre (például táblagép, okostelefon stb.).

 

Számos ismert vállalat választotta már az Oriana alkalmazásfejlesztési eszközét, többek között a Vodafone, a Citibank, a Novell is, melyből látható, hogy nagyon széleskörű területet fednek le megoldásaikkal. A 2002-ben alakult vállalat alapítói több mint 15 éves multinacionális vállalati tapasztalattal a hátuk mögött vágtak bele saját cégük kiépítésébe, amely sajátos üzleti problémákra és kihívásokra kereste és keresi ma is a megoldást. Nem csak egyszerűen egy termékről van szó, hanem az évek során egy önálló alkalmazásfejlesztési ökoszisztémává vált.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció