Szadista és pszichopata személyiségjegyei lehetnek a „trolloknak”

Két tanulmány is rávilágított arra, hogy szadista és pszichopata személyiségjegyei lehetnek az internetes "trolloknak", akik hozzászólásaikkal szétzilálják a közösségi portálokon folyó beszélgetéseket.

Az online végzett két kutatásban megvizsgálták 1215 résztvevő személyiségvonásait és internetes hozzászólási szokásaikat. A kutatók azt találták, hogy a netes trollokat sokszor a szadizmushoz, a pszichopátiához és a macchiavellizmushoz kapcsolható vonások jellemzik. Macchiavellistának azokat nevezi a pszichológia, akik a saját hasznuk érdekében hajlamosak mások becsapására és manipulálására.

 

A kutatók azt mondták, hogy a trollkodás a szadizmussal mutatta a legszorosabb kapcsolatot. Ezt azzal magyarázták, hogy egyesek élvezik, ha mindennel vitatkoznak és szándékosan fájdalmat okozhatnak. „Mind a trollok, mind a szadisták kárörömöt éreznek, ha mások baját látják, szórakozni akarnak rajta, és az internet erre jó játszótér” – idézte tanulmányukat a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál.
   

„A való életben vannak destruktív és álnok emberek. Ez a tanulmány arra világít rá, hogy az emberek igazi élete és személyisége miként hatol át a virtuális határokon” – mondta Michelle Drouin, az Indiana Egyetem kutatója, aki nem vett részt a munkában.

 

Az első tanulmányhoz 418 önkéntes segítségét kérték. Átlagéletkoruk 29 év volt, és egy online felmérés kérdéseire kellett válaszolniuk. A szadisztikus vonásokat többek között olyan skálán vizsgálták, amely tíz állítást tartalmaz, ezeket kell a résztvevőknek egytől ötig pontoznia aszerint, mennyire értenek egyet az állításokkal, köztük például ezzel: „Izgalmas dolog másokat bántani”.

 

A kutatók a résztvevők internetes viselkedési mintáit is felmérték: megkérdezték, mit szeretnek leginkább csinálni az online kommentelés közben. Egyebek között ilyen lehetőségek közül válogathattak: beszélgetni a többi felhasználóval, új barátokat szerezni, más felhasználókkal trollkodni.

 

A másik tanulmányban új mérőeszközt alkottak, amelyet az internetes trollkodás globális felmérésének (Global Assessment of Internet Trolling, GAIT) neveztek el. Amellett, hogy a trollokra jellemző viselkedést és ennek élvezeti szintjét mérték vele, megkérdezték a résztvevőket, általában mennyi időt töltenek online.

 

A kutatók összefüggést találtak az online kommentelés gyakorisága és a trollkodás élvezete között. Ez alátámasztja azokat a korábbi eredményeket, amelyek szerint az antiszociális viselkedés összefügg a technológia túlzott használatával.

 

A tanulmány nem talált kapcsolatot a szadizmus és más, ártatlan online tevékenységek: a beszélgetés vagy a vitatkozás között. A kutatásból kiderült, hogy a szadistákkal szemben a nárcisztikusok nem élvezik az internetes trollkodást.

 

Forrás: Livescience.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció