Brutális fizika a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban

Szeptemberben adták át a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium új, 21. századi technológiával felszerelt komplex természettudományos laboratóriumát, melyet azóta a diákok és a tanárok is kitörő örömmel vettek birtokba. 2014. október 18-án egy szakmai bemutató napon pedig a csepeli általános iskolák szaktanárai ismerkedhettek meg közelebbről az Öveges-program keretében felújított laborral. 

2014. október 18-án egy rendhagyó bemutató napra hívta a csepeli általános iskolai tanárokat és az Öveges-programban résztvevő többi budapesti középiskola pedagógusait a Jedlik Ányos Gimnázium. A bemutató nap célja volt, hogy egy olyan közeget teremtsen, mely elősegíti a szaktanárok közötti hatékony együttműködések kialakulását. A nap programját vendégelőadók meghívásával színesítették a szervezők.

Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének tanszéki mérnöke – akinek neve a nagysikerű „Brutális fizika” című műsorból sokaknak lehet ismerős – és Dr. Róka András, az ELTE Kémiai Intézetének főiskolai docense „Feleselő – Egy fizikus, egy kémikus” című interaktív előadására több diák is kíváncsi volt, így meglehetősen nagy közönség figyelte a látványosabbnál látványosabb fizikai és kémiai kísérleteket. Őket Takács Attila laborvezető és Holczer Viktor végzős diák követte, akik azt szemléltették, hogyan lehet olcsó hozzávalókból is látványos kísérleteket prezentálni a gyerekeknek.

A nap másik sztárvendége, kétség kívül Dr. Lengyel György volt, akit többen régi jó ismerősként köszöntöttek, hiszen ő is a Jedlikben végzett. Ma már a Honvéd Kórház gyógyszerkutató mérnökeként dolgozik. Előadásában a különböző vírusok, járványok kialakulásának és terjedésének témakörét mutatta be, külön figyelmet szentelve a napjainkban sajnos igen aktuális ebola vírusnak.

A beszélgetés a tantermen túl is folytatódott, hiszen a gyerekek rengeteg kérdéssel bombázták az előadókat, akik örömmel beszélgettek a jövő tudósaival.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció