Mérséklődik az okostelefonok iránti kereslet

Az IDC előrejelzései szerint idén még rekordütemben bővül az okostelefonok piaca, a következő években azonban lelassul a növekedés. Az operációs rendszerek megoszlása nem sokat változik: négy év múlva is az Android uralja majd a paicot.

Az International Data Corp. (IDC) piackutató cég hétfő este közétett felmérése szerint az idén világszerte mintegy 1,3 milliárd okostelefont értékesítenek, 26,3 százalékkal többet, mint 2013-ban. A következő években azonban fokozatosan mérséklődik a növekedés üteme, 2014 és 2018 között évente átlagosan 9,8 százalékkal emelkednek az eladások, és 2018-ban elérik az 1,9 milliárd darabot.
 


A kiéleződő piaci versennyel párhuzamosan viszont csökkennek az árak, ezért az összesített árbevétel 2014 és 2018 között csak 4,2 százalékkal nő. Az árakat főleg az újabb és újabb kínai gyártók piacra lépése szorítja le.

Az operációs rendszerek terén mintegy 80 százalékos piaci részesedéssel fennmarad az Android dominanciája, és nem változik lényegesen, 13 százalék körül lesz az Apple iPhone-jának részesedése. A drágább Apple készülékeknek azonban lényegesen nagyobb a nyereségtartalma, ezért 2018-ban az okostelefon üzlet árbevételének jó egyharmadát az Apple fogja elkönyvelni, 61 százalék pedig az Androidot alkalmazókra jut .

A harmadik helyen 5,6 százalékkal a Microsoft Windows Phone áll, a többi rendszer a maradék 1,5 százalékon osztozik.

 

Kép: androidios.com, telecomnews.co.il

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció