Telefonos nyomkövetéssel védenék a tömegeket Sanghajban

A biztonság érdekében telefonos nyomkövetés segítségével szabályoznák a nagyobb tömegek mozgását Sanghajban, ahol a háromtucatnyi halálos áldozattal járó újévi taposásos tömegtragédia a hatalmas emberszám jelentette kockázatokra mutatott rá.

A Sanghaj Televízió beszámolója szerint a mobiltelefonnal rendelkezők mozgásának követését lehetővé tevő rendszert a 24 milliós város tömegközlekedésében tesztelik.
 

Az egyelőre be nem jelentett időpontra felállítandó rendszer lehetővé teszi majd a metróaluljárókba belépők számának, irányának és mozgási tendenciáinak követését, mindennél pontosabb képet adva a lehetséges torlódásokról, veszélyforrásokról. Így bármilyen esemény, baleset vagy támadás esetén a lehető leggyorsabb módot biztosítja a helyzet kezelésére, a tömeg terelésére vonatkozóan.
 

A környéken tartózkodók mobiljára szöveges üzenetet lesznek képesek küldeni a metrósok, de ugyanígy a lenti forgalomirányítók és szerelvényvezetők tájékoztatása is gyorsabbá válik majd, s a csúcsforgalomban jellemző torlódások is jobban elkerülhetők lesznek.
 

A technológia kiépítésében a város vezetését a három nagy mobilszolgáltató segíti, s a szakemberek szerint a későbbiekben akár nagyobb városi események lebonyolításában is használhatnák azt. A kelet-kínai metropoliszban az utóbbi hónapokban jelentős mértékben megszigorodtak a tömegek kezelését és a nagyobb létszámú események lebonyolítását illető szabályozások, miután a százezreket vonzó újévi ünneplés - a kellő kontroll hiányának tulajdoníthatóan - a belváros egyik kedvelt részén 36 halálos áldozattal járó tömegtaposásba torkollott.
 

A helyi hatóságok az eset kivizsgálása után úgy fogalmaztak, hogy az eset elkerülhető lett volna, ezért tucatnyi hivatalnokot felelősségre vontak, négyet el is bocsátottak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció