SM 2015: Ă©pĂŒl a Berlin-Budapest startup tengely

RĂ©giĂłs startupok Ă©s a berlini techszektor a legnagyobb hazai digitĂĄlis fesztivĂĄlon

Minden eddiginél ütƑsebb nemzetközi startup felhozatallal készül az SM 2015 konferencia. A mobil- és digitális iparág legjelentƑsebb hazai rendezvénye ad helyet a CEE Lift Off! közép-kelet-európai startup versenynek. Továbbá virtuálisan jelen lesznek a berlini techszektor képviselƑi is: a SMartUP! Berlin-Budapest elnevezésƱ párhuzamos németországi partneresemény online kapcsolódik be a budapesti történésekbe. 

A legfrissebb mobil- és okostechnológiai trendek felvonultatása mellett az SM 2015 egyik kiemelt célja, hogy a magyar startupok érvényesülését támogatva bemutassa a techcégépítés és a nemzetközi siker receptjeit. A tudásátadás és pezsgƑ szakmai párbeszéd elƑsegítése érdekében a 2014. április 8-9-én, idén hatodik alkalommal, megrendezésre kerülƑ konferencia az OXO Labs akcelerátor céggel közös szervezésben egy egész napos szekciót szentel a témának. A program keretében többek között olyan nagynevƱ, világsikerƱ cégek képviselƑi is elƑadnak, mint a Prezi, a Twitter, az IBM vagy az IndieGoGo.

 

A régió legjobb startupjai Budapesten

 

Az SM 2015 ad otthont a CEE Lift Off! közép-kelet-európai startup versenynek. Az OXO Labs és a LOFFICE szervezésében megvalósuló megmérettetés célja, hogy a régió legígéretesebb startupjait Budapestre hozza. Az izgalmas és pörgƑs showelemekkel vegyített verseny tétje nagy: a független zsƱri által kiválasztott gyƑztes 15.000 eurós finanszírozásban részesül, valamint a Budapest leginnovatívabb irodájaként számon tartott Loffice falai között vehet részt az OXO Labs fél éves akcelerátor programjában.

 

Berlin-Budapest: Európában épül az új Szilikon Völgy?

 

A hazai és a német startup világ közötti együttmƱködést, szakmai párbeszédet segíti elƑ a SMartUP! Berlin-Budapest elnevezésƱ berlini konferencia a Collegium Hungaricum Berlin szervezésében. Az SM 2015 elsƑ napjával (2015. április 8.) párhuzamosan zajló németországi partneresemény online kapcsolódik a budapesti konferenciához. Az SM 2015 startup szekciója keretében kölcsönös élƑ közvetítésekre, illetve videokonferenciákra kerül sor. A két rendezvény közötti együttmƱködés célja, hogy összekösse a két fƑváros egyre jobban kibontakozó startup ökoszisztémáját, teret adva a tapasztalatcserének és elƑsegítve konkrét szakmai és üzleti partnerségek kialakulását.
 

 

Trükkök és tippek a techvilág nagyágyúitól

 

Az SM 2015 startup szekciója keretében a nemzetközi digitális iparág élvonalába tartozó cégek képviselƑi is megosztják tapasztalataikat a résztvevƑkkel. Somlai-Fischer Ádám alapító a Prezi legújabb fejlesztésérƑl, a nemrégiben piacra került Nutshell nevƱ alkalmazás megalkotásának részleteirƑl tart elƑadást. Míg Rita Parada a Twitter vezetƑ dizájnere arról beszél majd, hogy mennyire fontos a felhasználói tesztelés, kutatás a fejlesztési folyamatok során. Konrad Lauten, az IndieGoGo korábbi európai marketingvezetƑje pedig a crowdfunding, azaz közösségi finanszírozás fortélyaiba avatja be a konferenciára látogatókat.  ElƑad Rainer Pirker is, az IBM mobil üzletágának vezetƑje, aki az Apple és IBM közötti együttmƱködésrƑl, illetve az IBM mobilstratégiájáról fog elƑadni, szó lesz továbbá az IBM Bluemix nevƱ, mobilstartupok munkáját megkönnyítƑ fejlesztƑi platformról is.

 

Az SM 2015 összesen több mint 100 hazai és nemzetközi szinten jegyzett elƑadót vonultat fel, hogy bemutassa a mobilpiac, a smart technológia, a közösségi finanszírozás, a viselhetƑ eszközök, a hazai startup világ és egyetemi innovációs tevékenység aktualitásait.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł