Nem lehet neten becsületet sérteni Indiában

A legfelsőbb bíróság úgy találta, hogy a törvény nem határozta meg pontosan, mi minősül sértőnek, ezzel pedig csorbította a szólásszabadsághoz és az információ szabadságához való jogot, következésképpen ellentétes volt India alkotmányával.

A 2008-ban, az internetes bűnözés elleni fellépés szellemében hozott törvényt egyetemi hallgatók, írók, bloggerek és jogvédő csoportok támadták meg bíróság előtt. Ellenzői szerint a jogszabály túlságosan szigorú, és a politikusok visszaéltek a törvény adta tág mozgástérrel, hogy bírálóikra nyomást gyakoroljanak.

A múlt héten egy 19 éves indiai férfit vettek őrizetbe, aki a Facebookon becsmérlő megjegyzést tett a hindukra meg a muzulmánokra, és azt egy Uttar Prades szövetségi állambeli politikusnak tulajdonította. 2012-ben nagy figyelmet váltott ki, amikor egy tizenéves lányt, Sahín Dadát azért tartóztattak le, mert a közösségi portálon bírálta, hogy munkaszüneti napot rendeltek el egy befolyásos helyi politikus temetése miatt, barátnőjét pedig azért, mert ugyancsak a Facebookon helyeselte a bejegyzést.

A felhasználók számát tekintve India a világ leggyorsabban bővülő internetes piaca, a Google előrejelzései szerint 2018-ra ott többen használják majd az internetet, mint az Egyesült Államokban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció