Kedvező előfizetési konstrukciókban a Honor 6 a Telekomnál

Mostantól a Telekom honlapján keresztül is megvásárolható a Honor 6 okostelefon.

„Magyarországon egyre többen keresik a Honor készülékeket, a vásárlóink igényeit szem előtt tartva ezért nyitottunk az operátori piac felé” – emelte ki Rafal Naploszek, a Honor regionális menedzsere. A szakember hozzátette, hogy a Honor továbbra is megtartja azt a stratégiáját, hogy az ár alacsonyan tartása érdekében kizárólag webshopokban értékesít.

 


A korábban egyedül az edigital.hu oldalon kapható Honor modellek már elérhetőek a Speedshop.hu boltjában is, a gyártó zászlóshajójának számító Honor 6 pedig most bekerült a Telekom internetes kínálatába. A Honor és a Telekom kizárólagos megállapodást kötött, így a kínai gyártó csúcsmodelljének számító készülék más mobilszolgáltatónál nem válik elérhetővé.

A készülék alapára a korábbi kereskedőknél ugyanannyira, azaz 96 900 forintra változott, a Telekom viszont különböző kedvező előfizetési konstrukciókban kínálja az okostelefont.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció