Gyártási problémák miatt késik a ZTE Nubia Z9 Max

Most márciusban jelentette be a ZTE két új csúcsmobilját, a Nubia Z9 Mini és Max modelleket, azonban a nagyobb testvér még nem kezdte el meghódítani a piacot. A késés mögött gyártási problémák állnak.

A múlt hónapban debütált ZTE Nubia Z9 Mini modell sikeresen vette a kezdeti akadályokat. Sőt mi több, szép sikereket tudhat maga mögött, ugyanis mindössze 58 perc leforgása alatt 68 700 darabot értékesítettek belőle.

A nagyobb testvér viszont még nem kapható a piacon, a korábbi ígéretek szerint április 16-án debütált volna Kínában. A vállalat hivatalos Weibo oldalán azonban közölte, hogy csúszik a piaci bevezetés. Egyelőre úgy tűnik, valamikor májusban kerül majd piacra a telefon, bár a pontos dátumot egyelőre még nem közölték.

A késésnek különálló telefon megalkotásához szükséges a komplex gyártási folyamathoz van köze. A mobil egyébként üveg és fém borítással lesz majd kapható.

A vállalat elmondása szerint a telefonnál alkalmazzák az ipari szabványoknak megfelelő minőségellenőrzési intézkedéseket. Ehhez azonban időre van szükség, ugyanis minden egyes Nubia 79 Max modellt átvizsgálnak.

 

 

A telefonnak feltehetően nagy sikere lesz Kínában, egyrészt a a 402 dolláros árcédulája, másrészt pedig a Qualcomm Snapdragon 810-es processzor, valamint a 3 gigabájt RAM és a 16 megapixeles főkamera miatt. A telefon előlapi fénylesője sem az alsó kategóriában versenyez, hiszen 8 megapixeles képeket lő.

További pozitívuma még a modellnek a 4G támogatás, a bővíthető kapacitás, valamint a legfrissebb, Android 5.0.2. Lollipop rendszer is.

 

Forrás: GSMArena.com; nyitókép: cnet.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció