Július végén érkezhet a Windows 10

A Windows 10 várhatóan július végén jelenik meg az AMD szerint. Liu Su, az AMD elnöke elárulta, hogy a Microsoft nyár közepén vezeti be az új operációs rendszerét. A legújabb technikai előzetes pedig a napokban jelent meg.

Július végén jelenik meg a Windows legújabb változata. A dátum egy beszélgetés során merült fel, amikor Liu Su, az AMD elnöke elmondta, a Windows 10 július végi bevezetése valószínűleg befolyásolja majd az iskolakezdés szezonját.

 

Microsoft korábban bejelentette, hogy ezen a nyáron szeretné bevezetni a Windows 10 operációs rendszert 190 országban és 111 nyelven, de nem jelöltek meg konkrét dátumot. Lehet, hogy az AMD információi nem pontosak, de a processzorgyártó cég jól ismeri a Microsoft terveit, és bizonyára felkészül az új operációs rendszer bevezetésére.

 

A Windows 10 jelenleg a tesztverziók kipróbálásának utolsó fázisában van, és az új verzió kibocsájtásának időpontjáról a hónap végén várható információ. Ha minden igaz, az Internet Explorer utódján, a Project Spartanon is gőzerővel dolgozik a vállalat.


A napokban  a Windows 10 legújabb technikai előzetese is megjelent, ezúttal PC-re. A Windows Insider programban résztvevők számos új funkcióval, és korábbiak frissítéseivel ismerkedhetnek meg. Ilyen az új Mail és Naptár alkalmazás, a Continuum és a Start menü, a Taskbar, az Action Center, a Task View és a Virtual Desktop továbbfejlesztett változata.

Forrás: TheVerge.com, Microsoft

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció