Eddig négy balesetük volt a Google autóknak

A Google régóta dolgozik vezető nélküli autókon, de csak nem rég kapott engedélyt arra, hogy ezek az autók a forgalomban is megjelenhessenek. Néhány hónap alatt mindössze néhány kisebb balesetük volt.

Múlt év szeptemberében kapott engedélyt a Google arra, hogy az önműködő, vezető nélküli autókat a közutakon is kipróbálja. A flotta 50 autóból áll. Ezek közül négynek volt kisebb balesete a forgalomba helyezés óta. Mind a négy balesett 10mérföld/óra sebesség alatt történt, és két esetben nem automata üzemmódban voltak az autók. Az ütközésben senki nem sérült meg. 

A több mint húsz robotautóból álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon. Nagyjából két éve azonban már Mountain View-ban, a Google székhelyének otthont adó kaliforniai városban is közlekednek a robotautók. A tesztautókban mindig ül egy úgynevezett biztonsági sofőr, aki átveheti az irányítást.

A kaliforniai törvények miatt nem mondhatnak részleteket a balesetről, így nem tudhatjuk, hány esetben voltak a vezető nélküli autók a hibásak., illetve hogy milyen körülmények között történtek.
 

 

Chris Urmson, a vezető nélküli autó projekt vezetője egy blogban elmondta, hogy a projekt hat éve alatt összesen 11 baleset történt, de ez nem amiatt, hogy az autóban nem ült sofőr. Ezek az autók mintegy egymillió mérföldet tettek meg, és ennyi utat baleset nélkül megtenni szinte lehetetlen, akár automata autóról van szó, akár ember vezette járműről.

 

 

Forrás: engadget
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció