Novell Service Desk 7.1: szolgáltatásmenedzsment alfától omegáig

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell Service Desk 7.1. A megoldás abban segíti a vállalatokat, hogy gyorsan és hatékonyan elháríthassák az informatikai szolgáltatások működése és használata során felmerülő esetleges problémákat. A szervezetek ezáltal egyszerre javíthatják a szolgáltatási szinteket és csökkenthetik a költségeket. A megoldás jól skálázható és támogatja a nyílt szabványokat, így egyszerűen és gyorsan bevezethető bármely szervezetben.

„A hagyományos helpdesk rendszerek csupán a hibabejelentések fogadására képesek, a Novell Service Desk megoldással azonban azok teljes életciklusa is végigkövethető. A megoldás pontosan rögzíti az eseményt, emellett azt is azonosítja, mely erőforrásokra van hatással a bejelentett hiba. Ezután feltérképezi, pontosan mi miért történik, majd javaslatot tesz a probléma megoldására. A termék a bejelentések fontosságának rangsorolásában is támogatást nyújt a vállalatok számára, így megfelelően eloszthatók az erőforrások” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.


A megoldás az ITIL v3 ajánlásgyűjtemény előírásai szerint működik, amely a szolgáltatásmenedzsment legjobban bevált gyakorlatait tartalmazza. Ennek megfelelően a termék a hagyományos helpdesk funkciók mellett képes többek között az események, problémák és szolgáltatási szintek hatékony kezelésére, illetve lehetővé teszi szolgáltatáskatalógus összeállítását, valamint az egyes IT-szolgáltatásokhoz kapcsolódó pénzügyek áttekintését. A megoldásnak szintén részét képező változásmenedzsment funkció az egyes változtatásokkal járó kockázatok felmérését segíti, így a napi működés megzavarása nélkül vezethetők be a különféle módosítások. A tudásmenedzsment opciók révén pedig könnyen megoszthatók a hatékony működéshez szükséges információk, ezáltal lerövidül az egyes problémák megoldására fordított idő.


A Novell Service Desk 7.1 a legújabb funkciók révén olyan online támogatási rendszert kínál, amelynek segítségével a vállalatok megfelelő szolgáltatási szintet biztosíthatnak az ügyfelek, a felhasználók, a helpdesk munkatársak és feletteseik számára a szervezetben.


Az ügyfelek számára készült önkiszolgáló portálon keresztül könnyen átlátható módon jelenik meg az összes szükséges információ, az ügyfél általános adataitól kezdve a legutóbbi szolgáltatás-kimaradásokról szóló tájékoztatáson át az értesítésekig és felmérésekig. A hibabejelentők ugyanezen a felületen egyszerűen adhatnak le kéréseket, illetve kezdeményezhetnek beszélgetést a technikusokkal az azonnali üzenetküldő alkalmazáson keresztül.


A helpdesk munkatársak feladatait koordináló felhasználói portálon szintén jól áttekinthető formában, összesítve láthatók a bejelentések, és az egyes tételekhez rendkívül egyszerűen további jegyzetek és mellékletek adhatók hozzá. A kollégák ezenkívül egyetlen kattintással kioszthatják maguknak az elintézendő kéréseket.


Az admin portálban elérhetővé vált egy önkiszolgáló jelszókezelő opció, amely külső password self-service eszközökkel is összekapcsolható. Az új változatban ezenfelül már a Novell ZENworks eszközfelügyeleti rendszerből is importálhatók az adatok, így az informatikai szakemberek a Service Desk felhasználói felületén keresztül is megtekinthetik, kijelölhetik és importálhatják a ZENworks megoldásban kezelt hardverekhez, szoftverekhez és csomagokhoz kapcsolódó információkat.

A Novell Service Desk 7.1 már elérhető.

 

További információ: https://www.novell.com/products/service-desk/ 
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció