Külön is kapható lesz a OnePlus UBS Type-C csatlakozója

A napokban jelent meg a OnePlus új mobilja, amely egyebek mellett USB Type-C támogatással is rendelkezik. Úgy tűnik, a kábelt különálló termékként is értékesíti majd a gyártó.

A OnePlus 2 a napokban debütált hivatalosan is a piacon. A készülék elődjéhez képest jelentős fejlődést mutat, és többek között az új szimmetrikus USB szabványt, a Type-C-t is támogatja.

A vállalat ezt a csatlakozót magához a telefonhoz is biztosítja majd, azonban külön is megvásárolható lesz. Az USB kábel 10 dollárba kerül majd. Erről Carl Pei, a OnePlus vezérigazgatója beszélt, aki azt is elmondta, a jövőben a kiegészítő sokkal olcsóbb lesz, nagyjából 5 dolláros áron tervezik árusítani.

Az USB Type-C szabvány ugyan még közel sem széles körben elterjedt, azonban feltehetően ez lesz a jövő csatlakozási szabványa. Eddig még csak néhány eszköznél találkozhattunk vele, mint például a Google új Chromebookjánál vagy az Apple 12 hüvelykes Retina MacBook modelljénél.

Azt egyelőre tehát nem lehet tudni, ha több gyártó is beáll a sorba, milyen áron lesznek majd kaphatók ezen a csatlakozók, így, aki már most szeretné bebiztosítani magát a jövőre nézve, most viszonylag jó áron megteheti.

 

 

Forrás: Übergizmo.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció