Néhány funkciót elárult a Samsung közelgő Gear A okosórájáról

A Samsung gőzerővel dolgozik hetedik okosóráján, amely a többi modelltől eltérően kör alakú számlappal érkezik. A Samsung maga árult el néhány részletet az óráról.

A Galaxy Note 5-tel karöltve mutatkozhat be a Samsung új okosórája. Ez lesz az első a sorban a vállalat háza táján, mely kör alakú kijelzővel készül. Ha minden igaz, az eszköz augusztus 13-án, a Galaxy Note 5 társaságában kerül majd piacra.

A dél-koreai vállalat a Tizen Developer Summiten árult el néhány részletet a közelgő eszközről. Kiderült már korábban a karóráról többek között az is, hogy a kör alakú, érintőkijelzővel ellátott készülék 360x360 pixel felbontású megjelenítővel érkezik. Mint ahogy az már szintén korábbról tudható, az óra forgatható keretet kapott, amely lehetővé teszi az irányítását. Ezt szintén maga a vállalat erősítette meg májusban.
 


Most újabb részletekre derült fény. A Samsung elárulta, hogy a legújabb Tizen 2.3.1-es rendszer fut majd az óra fedélzetén, valamint azt is megerősítették, hogy a kiegészítő lelke a Samsung sajátgyártású, kétmagos Exynos 3472-es processzora lesz.

A készülék továbbá 4 gigabájt belső tárhelyet és 768 megabájt RAM-ot kapott, akkumulátora pedig 250 mAh-es lesz. Számos kapcsolódási lehetőságet is kínál az eszköz: Bluetooth 4.1 és Wi-Fi 802.11n támogatással rendelkezik, valamint GPS, szívritmusmérő, giroszkóp és barométer is helyet kapott benne.

 

 

Forrás: GSMArena.com; kép: sammobile.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció