Sok európai hi-tech cég viszi közelebb gyártását a felhasználókhoz

Az európai Hi-tech cégek jelentős növekedésre számítanak iparágukban, és már most készülnek is erre, mikor ellátási láncaik kiépítésénél a tényezők szélesebb körét veszik figyelembe – derül ki a UPS „Change in the (Supply) Chain” (CITC) kutatásának európai eredményeiből.

A UPS megbízásából, az IDC Manufacturing Insights által végzett kutatás, arra az eredményre jutott, hogy míg ugyan a hi-tech cégek továbbra is kapacitásaik külföldre telepítésével csökkentik munkaerő költségeiket, az offshoring mellett egyre többen élnek az úgy nevezett “rightshoring” lehetőségével is. A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy gyártó telephelyeiket a kereslet jelentkezésének helyéhez közelebb telepítik.

A kutatás azt is megmutatta, hogy a hi-tech cégek egyre több feltörekvő piacra törnek be, és vizsgálják a 3D nyomtatás alkalmazásának lehetőségeit új tervek és prototípusok létrehozásához.

“A Hi-tech cégek könnyebben reagálhatnak a piaci változásokra, ha rugalmasabban választják meg stratégiájukat termelőbázisaik elhelyezésénél, ellátási láncaik kiépítésénél – mondta el Scott Aubuchon, a UPS európai leányvállalatának marketingért felelős alelnöke. – Az európai cégek éppen ezért holisztikus megközelítésben vizsgálják szállítási költségeiket és termékeik kiszállítási idejét.”

 



A „nearshoring” – mely a termelés, vagy összeszerelés a kereslet helyéhez közel való telepítését jelenti – egyre népszerűbb, ahogy a cégek növelik szolgáltatásaik minőségét, csökkenteni igyekeznek készleteik tranzitidejét és növelni a termékek minőségbiztosítását. A hi-tech logisztikai döntéshozók 35 százaléka tervez nearshoring stratégiába fogni — ami 9 százalékponttal több mint a 2013-ban megfigyeltek. Az európai válaszadók 54 százaléka már két vagy több évvel ezelőtt közelebb is vitte gyártóbázisát a kereslet helyéhez, 34 százalékuk pedig ugyanezt tette idén.

Az európai cégvezetők több mint fele (56 százaléka) stratégiájának részeként tekint a „rightshoring”-ra. Ez a stratégia több faktort vesz figyelembe annak eldöntésénél, hogy milyen közel legyen a beszerzés a gyártás, a raktározás és a disztribúció helyéhez.

Míg a UPS növekedést lát mind a nearshoring mind a rightshoring terén, az offshoring, a stratégia mely a termelést vagy összeszerelést az olcsó munkaerő helyére viszi, továbbra is meghatározó marad. 59 százalék használja ezt a stratégiát.

Az iparági export növekedése folytatódik; új lehetőségek kibontakozóban


A kutatás szerint a globális és európai hi-tech exportnövekedési kilátások erősek. A válaszadók 39 százaléka a jelenlegi ütemű növekedést vár az elkövetkező két évben, 19 százalékuk pedig még gyorsabbat.

A Hi-tech cégek sikeresen beléptek számos növekvő piacra. Az európaiak 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már jelenleg is ad el terméket Kínában, 41 százalék Indiában és 31 százalék Brazíliában. A top három célpiac, melyekre az európai hi-tech cégek idén terveznek belépni Brazília, India és Dél-kelet Ázsia.

Európai válaszadók: a 3D nyomtatás hasznos a termékfejlesztéshez

A válaszadók 66 százaléka rendelkezik valós tapasztalatokkal a 3D nyomtatás terén, 28 százalékuk még csak most kezdi megérteni a technológiát. Jelenleg a 3D nyomtatást még leginkább a fejlesztési ötletek ösztönzésére hasnálják egy-egy termék tervezésénél. A legfőbb előnyök a gyorsabb termékfejlesztés és előállítás. Európában a válaszadók 70 százaléka használja a 3D nyomtatást új termékek tervezésére és 63 százalékuk cserealkatrész-gyártásra, míg világszinten ez utóbbi mindössze 24 százalék.

A CITC kutatás vezetői összefoglalója a pressroom.ups.com címről tölthető le.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció