InternetKon – szakmai workshop az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról

Az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról volt szó azon a pénteki budapesti szakmai workshopon, amelyet az internetről szóló nemzeti konzultáció titkársága Hozzáférhető és megfizethető internetet mindenkinek címmel rendezett. Az esemény után Deutsch Tamás megerősítette, hogy november közepére a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően elkészül az az előterjesztés, amely a kormánynak konkrét döntéseket javasol az internet magyarországi helyzetének alakítására.

Az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos úgy nyilatkozott, hogy az előterjesztés azt tartalmazza majd, hogy az internethasználatot terhelő áfa 27-ről 18 százalékra csökkenjen, továbbá a kormány a magyar távközlési-hírközlési ágazatot érintő különadót illetően 2016-ban olyan átfogó megállapodást kössön az ágazat szereplőivel, amely előírja, hogy az elkövetkező években milyen ütemezésben, milyen mértékben lehet a különadót csökkenteni.
 

Emellett olyan programot indítanának, amely szélessávú ingyenes wifihálózat kiépítését teszi lehetővé minden településen legalább egy közintézményben és egy közterületen, valamint jelentős kedvezményeket biztosító internetes alapcsomagot dolgoznának ki - ismertette a javaslatokat Deutsch Tamás.

 

MTI Fotó: Illyés Tibor

 

A miniszterelnöki biztos emlékeztetett: szeptember 30-ig a magyarok az InternetKon kérdéssorát megválaszolva elmondhatták a véleményüket, hogy milyen irányt vegyen az internet magyarországi fejlődése. Most olyan javaslatcsomagot kell kidolgozni, amely alapján a kormány megvalósíthatja a polgárok által leírtakat - magyarázta. Hozzáfűzte: ezt a munkát segítik a maihoz hasonló szakmai egyeztetések is.
 

Mint mondta, a mai tanácskozáson arról beszéltek, hogy miként lehet az internethez való hozzáférés akadályait lebontani. Ma Magyarországon a háztartások mintegy 41 százalékában nincs internet, ez 1,7-1,8 millió háztartást jelent. Ugyanakkor a 16-64 év közötti magyar felnőttek 73-75 százaléka internethasználó - közölte.
 

Deutsch Tamás kifejtette: a hálózatfejlesztési programok azt a célt szolgálják, hogy Magyarországon belátható időn belül nagy mértékben növekedjen az internethasználók és az internet-előfizetéssel rendelkező háztartások száma, hogy három-öt éven belül Magyarország az uniós tagállamok élmezőnyébe kerüljön.
 

Arról is beszélt, hogy az uniós digitális menetrend szerint 2020-ra minden európai háztartásban elérhetőnek kell lennie a szupergyors internetnek, de Magyarország ezt a célt már 2018 végére el akarja érni. Ehhez 80 milliárd forint uniós fejlesztési forrást különített el a kormány, ezt pályázati úton biztosítja a fejlesztéseket megvalósítóknak.
 

Deutsch Tamás mindemellett az internethasználattal kapcsolatos tudás erősítését a köznevelésben és a felnőttek körében rendkívül lényegesnek nevezte.
 

Arra is kitért, hogy a nagy internetszolgáltatókat érintő elképzelésekkel egy hétfői egyeztetésen foglalkoznak. Jelenleg Magyarországon az online reklámpiac 50 milliárd forint nagyságrendű, online reklámokra ennyit fordítanak a hirdetők. Ezen összeg 52 százalékát a magyarországi online piacon költik reklámokra, a többit a nagy multiknál - magyarázta.
 

Mint mondta, míg azonban az online piac magyar szereplői részt vesznek a közteherviselésben, adózó magyar cégek, a többi nem az. Tarthatatlan, hogy elképesztő versenyhátrányban vannak a magyar cégek, ezért november közepén olyan javaslatot tesz le a kormány asztalára, amely ezen változtat - hangsúlyozta. Hozzátette: csak olyan megoldás elképzelhető, amely nem jelent terhet egy magyar vállalatnak sem.
 

Kövesi Gabriella, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnöke elmondta: a mai egyeztetés fő témája a megfizethetőség, a hozzáférhetőség volt. Az adók is napirendre kerültek, hiszen az áfa és a távközlési adó tekintetében Magyarország élenjár az uniós országok között, ezért ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell - közölte. Kiemelte továbbá az együttműködés jelentőségét az állam, a szolgáltatók és a szakmai szervezetek között.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció