Nem Samsung mobilokra is érkezhet majd a Samsung Pay

A Samsung egyik vezetője maga nyilatkozta, hogy nem vetik el azt az elképzelést, hogy más, nem a vállalat által gyártott mobilokon is elérhető legyen a Samsung Pay.

A dél-koreai technológiai óriás saját mobilfizetési megoldása, a Samsung Pay a közelmúltban debütált, és már több mint egymillióan használják a vállalat anyaországában. A Samsung hivatalos közleménye szerint napi szinten már százezer tranzakciót bonyolítanak le a szolgáltatással.

A Samsung Pay Dél-Koreán kívül más piacokon is folytatja a terjeszkedést: szeptember végétől az USA-ban is elindult a szolgáltatás, október 21-től már a legnagyobb hazai mobilszolgáltatón, a Verizonon keresztül is igénybe vehetik az ügyfelek.

A mobilfizetési megoldás egyelőre még csak Samsung eszközökön érhető el, azonban elképzelhető, hogy a jövőben más gyártók eszközein is fut majd. Injong Rhee, a Samsung vállalati üzletágának elnöke egy, a ZDNet-nek adott korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy nem vetették el ennek a lehetőségét.

Rhee elmondta, hogy korábban több gyártóval is tárgyaltak már erről, azonban jelenleg nem dolgoznak senkivel együtt ezen a téren. Kifejtette, hogy mivel az Apple Pay után mutatták be a szolgáltatást, és már az Android Pay is a piacon van, így a partnereik nem helyezték előtérbe a dél-koreai gyártó megoldását.

Viszont a piaci visszajelzések nagyon jók. Az Egyesült Államokban több felhasználó is írt értékesést a szolgáltatásról, valamint hozzászólásaikban azt kérték, hogy a mobilfizetési megoldás legyen szélesebb körben, több üzletben elérhető.


Hamarosan egy frissítés is érkezik majd a platformhoz, várhatóan még ebben a hónapban. Az új funkciók révén lehetővé válik majd az ajándékkártyák, kulbkártyák integrálása, valamint az appon belüli vásárlások is. Ezen felül a felhasználói felületet is fejlesztette a Samsung, és új menü áll a userek rendelkezésére, melyen keresztül többek között minden regisztrált kártyájukat egy helyen láthatják.

A vállalat megoldása egyedinek mondható a tekintetben, hogy az NFC technológia mellett a biztonságos mágneses adatátvitelt (MST) is támogatja, így szélesebb körben is kedvelhető szolgáltatássá válhat. Ráadásul négyből három tranzakciót már ily módon bonyolítanak le az ügyfelek.

Úgy tűnik, a közeljövőben még nem várható, hogy más típusú eszközökre is elérhető lesz a szolgáltatás, ugyanis Rhee elmondása szerint a globális terjeszkedés most olyan gyorsan történik, hogy minden energiájukat erre összpontosítják.

 

Forrás: ZDNet.com; Übergizmo.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció