Új hibrid Linux rendszer adja meg a választ az élet kérdéseire

A SUSE éves konferenciáján, a SUSECon rendezvényen bejelentette, hogy elérhetővé vált az openSUSE Leap 42.1. A hibrid Linux rendszer a vállalati felhasználásra szánt SUSE Linux Enterprise egyes elemeit is magában foglalja, ezáltal a korábbi openSUSE változatnál jóval stabilabb működést biztosít. Az új termék megjelenésével ezentúl kétféle változat érhető el az openSUSE rendszerből: a folyamatosan frissített, „rolling release” kiadás Tumbleweed néven, illetve a stabilabb, verziónként frissített kiadás Leap néven.

„A kétféle változat közötti különbségre a terméknevek is utalnak. A tumbleweed, azaz ördögszekér folyamatosan mozog, a leap pedig a lépésenként tett haladást mutatja. A számozás elsőre meglepő lehet, azonban a SUSE és az openSUSE háza táján hagyomány, hogy a nagyobb ötleteket a 42-es számmal kezdik, méghozzá a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv nyomán. Innen ered az openSUSE Leap 42.1 neve, amelyet a stabilabb alapokat előtérbe helyező felhasználóknak szánunk szerverekhez és munkaállomásokhoz, míg a Tumbleweed továbbra is megmarad azok számára, akik mindig a legfrissebb nyílt forráskódú szoftvereket kívánják használni” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.

 


Az openSUSE Leap alapja a 4.1 LTS kernel, amelyet a SUSE Linux Enterprise (SLE) egyes funkciói egészítenek ki a stabilabb működés érdekében. Ezzel a Leap ideális egyensúlyt teremt az új és innovatív, illetve a jól bevált technológiák kötött. Magában foglal néhány, vállalati szintű stabilitást kínáló elemet, támogatja a legfrissebb hardvereket, és megtalálhatóak benne olyan új megoldások, mint például a KDE Plasma 5 és a LibreOffice 5, ugyanakkor olyan kiforrott kiadások is elérhetők benne, mint például a GNOME 3.16 és a GNU Compiler Collection 4.8.5.


A Leap kiadás többek között a Btrfs fájlrendszer továbbfejlesztett változatát is tartalmazza, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a Snapper előnyeinek kihasználását. Az eszköz óránként pillanatképet készít a rendszer állapotáról és igény szerint egyéb tranzakciókról is, amelyek segítségével a felhasználók bármikor egyszerűen visszaállíthatják rendszerüket egy korábbi állapotába.

A megoldás fejlesztők, rendszergazdák és általános felhasználók számára is hasznos újdonságokat vonultat fel. A fejlesztők kihasználhatják többek között a KDE Frameworks 5 könyvtárak és a Qt 5GUI eszközkészlet előnyeit, valamint a Builder integrált fejlesztési környezet funkciót, amely a GNOME alkalmazások létrehozását könnyíti meg. A rendszergazdák feladatait a különféle virtualizációs megoldások, a továbbfejlesztett YaST telepítő- és konfiguráló eszköz, illetve a Machinery parancssor-alkalmazás teszi még egyszerűbbé. Az általános felhasználók számára pedig olyan elemek segítik a mindennapos feladatok elvégzését, mint például a KDE Plasma 5 és egyéb asztali környezetek, a GNOME 3.16.2 grafikus felület, illetve a LibreOffice 5 irodai alkalmazáscsomag.

Az openSUSE Leap 42.1 már elérhető. További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: https://www.opensuse.org/
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció