Ismét kiosztják a Kovács Attila-díjat

Az NJSZT által szervezett Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferencián idén a Kovács Attila-díjat is átadják.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) november 19-én a Danubius Hotel Gellért patinás falai közé idén is az információs társadalom aktuális helyzetének és jövőjének fontos kérdéseit elemző konferenciát szervezett. 

 

A konferencia célja együtt örülni a fénynek és közös erővel merni rávilágítani az árnyékra. Megtudhatjuk, mennyit számít az együttműködés és a közösség ereje; hogy van-e élet a virtuális halál után, s hogy milyen veszélyeket rejt az informatika és a jog Bermuda-háromszöge. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is izgalmas program várja a téma iránt érdeklődőket. A konferencián kerül sor az NJSZT idei díjainak, valamint a „Kovács Attila-díj: az év informatikai újságírója”-díj ünnepélyes átadására is.

 

A konferenciát az immár nyolcéves hagyományoknak megfelelően élő internetes közvetítésen is nyomon lehet majd követni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció