Magyar diákok is játszhatnak a "nagy vasakkal"

Az év utolsó napjáig várja a jelentkezőket az IBM Master the Mainframe versenye

Világszerte naponta nagyjából 30 milliárd tranzakciót intéznek nagyszámítógépeken a pénzügyi szférában, az egészségügyben, a kereskedelemben, a közszolgáltatóknál és a kormányzati szerveknél. Ezek az úgynevezett ’mainframe’ gépek hatalmas mennyiségű adattal képesek dolgozni, miközben biztonságosan futtatnak üzletileg kritikus alkalmazásokat. Kevés ember kap lehetőséget a kezelésükre, de az IBM versenyében az év végéig magyar diákok is kipróbálhatják magukat.

A Master the Mainframe (MTM) az IBM világméretű versenye, amely informatikus hallgatókat hív, hogy szerezzenek valódi tapasztalatokat a nagyszámítógépekkel elvégezhető munkáról. A verseny élő mainframe tudást ad át a játékosoknak, miközben próbára teszi általános ismereteiket és programozó képességeiket.

2015 őszén az MTM történetében először magyar, szlovák és cseh egyetemi, főiskolai hallgatók is bekapcsolódhatnak a versenybe. A játékhoz nincs szükség előzetes mainframe tapasztalatokra, alapvető IKT ismeretekkel már érdemes belevágni – ha társul hozzájuk lelkesedés, személyes motiváció és versenyszellem.

 



A MTM-re jelentkezőknek három fordulóban, egyre komolyabb feladatokkal kell megbirkózniuk. Mindegyik forduló sikeres elvégzése után garantált ajándékok járnak, a harmadik forduló után már iPad2 Air a nyeremény. A legkiválóbbaknak a fődíjra is van esélyük, ami egy utazás New Yorkba, a Mainframe Világbajnokságra.

A versenybe december 31-én éjfélig lehet jelentkezni.

Részletek és regisztráció itt:
http://www-03.ibm.com/systems/z/education/academic/masterthemainframe/contest/cee.html

A verseny regionális közössége:
https://www.facebook.com/masterthemainframehun/?fref=ts
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció