Egymilliárd dollárnyi felhőkapacitás a közjó szolgálatába

A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella egy új, három fókuszterületet felölelő kezdeményezést jelentett be, amelynek célja, hogy a Microsoft felhőtechnológiáját a közjó szolgálatába állítsák. A kezdeményezés támogatására jött létre a vállalaton belül a Microsoft Philanthropies, amely valós piaci értéken számolva 1 milliárd dollár értékben ajánlott fel felhőszolgáltatásokat non-profit szervezeteknek és egyetemeknek, amelyet ezek az elkövetkező három évben vehetnek igénybe.

A Microsoft felajánlása három fő területre koncentrál annak érdekében, hogy a felhő technológia a legszélesebb értelemben a közjót szolgálja: a felhőszolgáltatást biztosít civil szervezeteknek, tovább növeli az egyetemi kutatók ezekhez való hozzáférését, továbbá segít leküzdeni az internethozzáférés nehézségeit.

 

„A Microsoft a felhőszolgáltatásai rendelkezésre bocsátásával támogatja a közjóért elkötelezett szervezeteket az egész világon. Ma ez a technológia formálja át a világunkat” – mondta Satya Nadella, aki a Világgazdasági Fórumon is felszólalt a svájci Davosban. „A mostani kezdeményezés keretében több mint 70 000 szervezetnek szeretnénk hozzáférést biztosítani ehhez a technológiához, amely segítségükre lesz a társadalmi problémák megoldásában. Végeredményben, a felhőtechnológia révén jobb életfeltételeket biztosíthatnak és előmozdíthatják a fejlődést mindenütt a világon.”

 

 

A felhőalapú számítástechnikával már eddig is kimagasló eredményeket értek el a nagy adatállományok elemzése terén. Az így kinyert információ és felismerések nemcsak a tudomány és technika világában hoztak áttöréseket, hanem a legkülönbözőbb gazdasági és társadalmi kihívások kezelésében is komoly szerepet játszottak és javuló közszolgáltatásokat eredményeztek. A felhőtechnológia javította a kommunikációt és hozzájárult a problémamegoldó módszerek fejlődéséhez is, a munkavégzés, az ügyek intézése a munkahelyen és a magánéletben egyaránt hatékonyabbá, eredményesebbé vált.

 

2015 szeptemberében, 193 államfő és állami vezető egyhangúan elfogadott 17 fenntarthatósági célkitűzést, amelyeket 2030-ig szándékoznak megvalósítani. Ezek az ambíciózus célok – amelyek között szerepel a szegénység, az éhség felszámolása, a megfizethető, megbízható és fenntartható forrásból származó energia minden ember számára való biztosítása – csak jelentős fejlesztésekkel és technológiai innovációval érthetők el. A felhőtechnológiai által biztosított számítástechnikai erőforrás elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy ezekre, az első látásra leküzdhetetlennek tűnő problémákra egyszer majd választ találjon az emberiség.

 

„Készek vagyunk támogatni a non-profit szervezeteket és az egyetemeket abban, hogy a felhőtechnológia használatával az emberiség legalapvetőbb kihívásaira megtalálják a válaszokat” – mondta a Microsoft elnöke, Brad Smith. „A Microsoft Philanthropies kezdeményezésnek épp az az egyik célja, hogy ezekkel a szereplőkkel együttműködve minél több emberhez juttassák el a felhőszolgáltatásokat, hogy a társadalmi kihívások kezelésében minél szélesebb körében tudják hasznát venni ezeknek.”

 

Az új kezdeményezés elemei többek között:

 

  • Civil közösség támogatása. A Microsoft Philanthropies közreműködésével, egy új jótékonysági program keretében non-profit szervezetek kapnak hozzáférést a Microsoft felhőszolgáltatásaihoz – így a Microsoft Azure, Power BI, CRM Online és az Entrerprise Mobility Suite szolgáltatásokhoz. A kezdeményezés egy már meglévő program eredményeire épül, amely hasonló módon nyújt hozzáférést a civileknek az Office 365 programcsomaghoz. A program idén tavasszal indul és a Microsoft Philanthropies 70 ezer non-profit szervezet munkáját szeretné segíteni az elkövetkező három évben a Microsoft felhőszolgáltatásaival.
  • Még több felhőalapú számítástechnikai erőforrás biztosítása az egyetemi kutatások céljaira. A Microsoft Kutatási Központja és a Microsoft Philanthropies 50 százalékkal több ingyenes Azure tárhelyet és számítási kapacitást biztosít a Microsoft Azure for Research programja keretében, hogy ennek révén felgyorsulhassanak a globális kihívások kezelésére irányuló kutatások. Jelenleg hat kontinensen több mint 600 kutatási projekt használhat felhőalapú erőforrásokat ennek a programnak köszönhetően.
  • Felhőszolgáltatások még több embernek az internethozzáférési nehézségek leküzdésére. A Microsoft Philanthropies és a Microsoft üzletfejlesztési üzletága azzal kívánja elősegíteni a felhőszolgáltatások szélesebb körben való elterjedését, hogy beruházásokat biztosít az internethozzáférési nehézségek leküzdéséhez és a felhasználók oktatásához. A felhőszolgáltatások és az internetkapcsolat, valamint a tréningek egyidejű biztosításával, a közintézmények és magánvállalatok közötti együttműködés erősítésével, a Microsoft Philanthropies legalább 15 országban 20 ilyen projekt támogatását vállalták el 2017 közepéig.

 

A mostani nem az első ilyen társadalmi célú kezdeményezése a vállalatnak. A Microsoft hosszú idő óta segíti a legnehezebb társadalmi problémák leküzdésén munkálkodó szervezeteket azzal, hogy ingyen vagy kedvezményesen bocsátja rendelkezésükre a legmodernebb technológiákat, mint amilyen a Microsoft felhőszolgáltatása, a Microsoft Azure platform.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció