A QUADRON évértékelő és piaci előrejelzése

Sikeres pénzügyi évet zárt a QUADRON RENDSZER Információvédelmi Kft. megduplázva 2014-es árbevételét 1,2 milliárd forintra. A kedvező növekedési lendületét megtartva a cég profitabilitása 50%-kal nőtt. Az árbevétel mellett az alkalmazotti létszám is bővült: a 2014-ben 6 fővel induló IT-biztonságra szakosodott start-up vállalkozás tavaly óta immár 20 főre bővülve nyújt tanácsadói szolgáltatást.

A sikeres eredményekhez hozzájárult, hogy 2015-ben a Közel-Keleten számos projektet nyertek el az államigazgatási, pénzügyi és telekommunikációs szektorban. A sikerekről, célkitűzésekről a QUADRON alapítója, Harold Teasdale ügyvezető nyilatkozott.  

 

Harold Teasdale

 

„A kezdet kezdetén jó alapot teremtettünk meg a növekedéshez, hiánypótló szolgáltatásaink szükségességét a piac mára visszaigazolta. Az árbevétel, az alkalmazotti létszám és a szakértelem révén mostanra a QUADRON megkerülhetetlen piaci szereplővé vált. Cégünk eddigi eredményei azt mutatják, hogy nem technológiát szállító, hanem IT-biztonsági tanácsadást végző cégként az információbiztonsági beruházások életciklusának bármely fázisába sikerrel be tudunk kapcsolódni. 2016-ban radikális beruházásokat tervezünk, jelenleg egy olyan kibervédelmi központ létrehozásán dolgozunk, amely lehetővé teszi ügyfeleink felügyeleti és biztonsági rendszereinek, felügyeletét menedzsmentjét.” 

 

A QUADRON előrejelzése szerint az idei évben az IT biztonsági trendek tekintetében sok tényező előre látható. Exponenciálisan növekszik majd a digitális incidensek száma, nagy komplexitású, célzott támadások várhatóak. Pontosan látható azoknak a szoftvereknek és verzióknak a listája, amelyek 2016-ban kerülnek „End-of-Life” kategóriába, azaz amikor a gyártó már nem ad sem támogatást, sem javító patch-eket az adott kódhoz. Ezen rendszerek meglátásunk szerint könnyű célponttá válhatnak idén. (Pl.: Internet Explorer 10, Windows 8, Cisco MARS). Az előző évben beindult "wearables", azaz hordható elektronikai termékek piaci trendje 2016-ban beépül a mindennapjainkba, legyen szó Apple Watch-ról, fitness karkötőkről, automatizált inzulin-adagolókról, viselhető kamerákról vagy okos ruhákról. Csak remélni tudjuk, hogy az általuk folyamatosan gyűjtött személyes adatokat mindenki képes lesz biztonságban tartani. A hordható eszközök mellett a statisztikák szerint több 100 milliónyi új IoT technológia fog a világhálóhoz csatlakozni. 

 

A legalattomosabb változás 2016-ban a támadások természetében fog bekövetkezni. A támadások elsődleges célja eddig főleg az adatok eltulajdonítása vagy megsemmisítése volt, az újgenerációs támadások viszont már az adatok és adatfolyamok manipulációját veszik célkeresztbe. Ezzel a technikával nemcsak megkárosítani lesznek képesek a támadók a vállalatokat, hanem ellehetetleníteni is, sőt akár teljes üzemleállást elérni.

 

Reményeink szerint a kockázati felmérés állandó és szerves részévé válik nem csak a pénzintézetek és a 2013/L-es törvény által 5-ös biztonsági kategóriába sorolt állami vállalatok működésének, hanem beépül minden vállalat és család életébe is.

 

Az informatikai biztonságnak nagyobb szerepe lesz, mint valaha, vertikumtól és vállalatmérettől függetlenül. A legtöbb vállalat belátta már, hogy csupán a technológiai védekezés abszolút idejétmúlt - nem remélhetnek védettséget egy újabb, következő generációs védelmi eszköz beszerzésétől.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció