Innovációért felelős vezetőt nevezett ki a Telenor

Takács Zoltán innovációért felelős alelnökként folytatja munkáját a Telenornál. Az új pozíció létrehozása azt is jelenti, hogy a Telenor a jövőben fokozottabb figyelmet fordít az innovatív megoldásokat fejlesztő partnerekkel való együttműködésre és új szolgáltatások bevezetésére, melyekkel a társaság bővíteni kívánja a hagyományos kommunikációs szolgáltatások körét.

Takács Zoltán 2011 óta dolgozik a Telenornál, kezdetben a termék és innovációs igazgatóságot vezette, majd 2013-ban vezérigazgató-helyettesként a digitális szolgáltatásokért felelős divízió élére került. Ezt megelőzően olyan vállalatoknál szerzett kereskedelmi, termék- és szolgáltatásfejlesztési, valamint üzletfejlesztési területen nemzetközi szakmai és vezetői tapasztalatot, mint az Ericsson, a Nokia, az RTL Klub és a Huawei.

 

„Nagyon örülünk, hogy betegsége után Zoltán visszatért hozzánk, hiszen korábban olyan népszerű digitális szolgáltatások fejlesztéséért és bevezetésért felelt a Telenornál, mint a MyTV online televíziós szolgáltatás, vagy a Deezer és a Telenor Wallet. Az új feladatkör létrehozásával a Telenor célja, hogy ügyfelei még több és még jobb innovatív szolgáltatáshoz jussanak. Biztos vagyok abban, hogy széles körű tapasztalatával Zoltán tovább erősíti az innováció terén elért eredményeinket” - mondta a kinevezés kapcsán Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

 

„A fejlődés motorja az innováció, így nagy megtiszteltetés, hogy ezt az új területet én vezethetem a Telenornál. Célunk, hogy az innovatív projekteken dolgozó cégek legjobb partnereivé váljunk, legyen szó akár start-up vállalkozásokról, akár nagyvállalatokról. Ilyen együttműködéseken keresztül szeretnénk a legjobb digitális szolgáltatásokat nyújtani ügyfeleinknek” – fűzte hozzá Takács Zoltán. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció