Nulladik napi támadások ellen véd a G Data

A német cég, amelyik 1985-ben feltalálta a vírusirtó szoftvert, most védelmet kínál az olyan külső alkalmazások nulladik napi sérülékenységei ellen is, mint a Microsoft Word vagy az Adobe Acrobat Reader.

A Microsoft statisztikája szerint 2015 első felében majdnem 3 ezer különböző biztonsági résre derült fény. Az Adobe, az Apple, a Microsoft termékei mind érintettek a kérdésben, de a több millió gépen megtalálható Java is rendszeresen nyit ajtót a bűnözőknek.

 

Mivel a szoftvergyártók nem reagálnak azonnal egy új sérülékenység felderítésére, a felhasználók pedig nem telepítik azonnal a kiadott szoftverfrissítéseket, így a nyitva maradt biztonsági rések biztosítják a legkönnyebb bejutást a kártevők számára.

 

A G Data sérülékenységfoltozó technológiája ezt a problémát úgy oldja meg, hogy a külső alkalmazások elé egy plusz biztonsági réteget von addig, amíg a sérülékenységgel érintett alkalmazás frissítése telepítésre kerül a számítógépen. 

 

A sérülékenységvédelem folyamatosan monitorozza, hogy milyen rendszerfolyamatok férnek hozzá a számítógép memóriájához, és anomáliákat keres ezekben. Ha rábukkan egyre, a védelem lezárja a felelős folyamatot, hogy megakadályozza a rosszindulatú hozzáférést a számítógéphez. A technológia a Java appleteket ezenkívül valós időben, felhőtechnológiával frissített szignatúrák segítségével is ellenőrzi, és a G DATA vállalati termékei mellett a cég lakossági vírusirtóiba is bekerült.

 

 

A G Data vállalati védelmének legfontosabb tulajdonságai:

  • Átfogó, mégis erőforrás-takarékos dupla keresőmotoros védelem a G Data CloseGap technológiával.
  • Kiterjesztett mobileszköz-védelem: Az androidos és iOS eszközök védelme.
  • Védelem a harmadik fél által gyártott alkalmazások sérülékenységeivel szemben.
  • A G Data BankGuard modul segítségével az online hitelkártya-tranzakciók és az internetes bankolás védelme.
  • Az USB Keyboard Guard megakadályozza a kártékony USB eszközök csatolását.
  • A levelezés vírusok elleni védelme és integrált levélszemétszűrő.
  • Teljes funkcionalitás a hálózaton kívülre távozó notebookok és mobileszközök számára is.
  • Egyszerű, átlátható irányítópult a védelem konfigurálására.
  • Szoftver- és hardverleltár.
  • Távoli irányítás böngészőn keresztül, akár mobilkliensből.
  • Integrált tartalomszűrő a nem kívánt weboldalak látogatásának megakadályozására.
  • Opcionális hálózatfelügyelet modul a teljes vállalati infrastruktúra megfigyelésére.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció