Az emberek munkaidejük felét már irodán kívül töltik

Az elmúlt két évtized alatt alapjaiban változtak meg a munkavégzési szokásaink. Bármerre is járunk, a munka mindenhol körülvesz bennünket. 

Napjainkra az ötvenes évek víziója – miszerint három napos lesz a munkahét – végérvényesen eltűnni látszik. Egyre inkább elszakadunk a hagyományos irodai munkakörnyezettől, és helyette a „mindig online” életmód kerül a középpontba. Mi hozta ezt a változást? Milyen tényezők befolyásolják a munkavégzési szokások átalakulását és az irodapiac fejlődését? Az innovatív irodaszer márkaként ismert Leitz utána járt, mi állhat a trendek hátterében.

 

A Leitz folyamatosan a jövő munkahelyeit, valamint a dolgozók munkavégzési szokásait kutatja és próbálja meg előrejelezni. Most megjelent legújabb tanulmánya szerint ma már minden ötödik alkalmazott munkájának legalább felét irodáján kívül végzi, és ez a trend folyamatosan erősödik, azaz a „mobil munkavállaló” kialakulásának lehetünk szemtanúi.

 

Bármilyen formát öltsön is a jövő irodája, a munka mindig velünk lesz

Az időzónákon átnyúló cégek és projektek miatt egyre jellemzőbbé válnak a munkaidőn kívüli konferenciahívások, és ma már az is elterjedt, hogy szabadság alatt is dolgozunk. A mobiltelefónia előtti korban (úgy 25 évvel ezelőtt) egy otthonról dolgozó irodai alkalmazott akár egy teljes napon át elérhetetlen volt, és ez mégsem okozott problémát a napi munkában. A szabadság pedig 1-2 héten át tartott, a munka világától teljesen elzárva. 

 

 

 

Ma azonban egészen más a helyzet: internet vagy mobiltelefon nélkül már el sem tudjuk képzelni a napunkat, ez pedig azt jelenti, hogy a munka heti hét napon, napi 24 órán át karnyújtásnyira van tőlünk. A munkakultúra átalakulásának, az informatika és a mobiltechnológia fejlődésének, a hordozható, egymással összekapcsolható eszközök megjelenésének, valamint a Wi-Fi terjedésének köszönhetően munkavégzésünk egyre inkább függetlenedik az irodától.

 

Hol dolgozunk ma?

A Leitz felmérése szerint a munkavállalók munkaidejük jelentős részét még mindig a központi irodában töltik, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a munkavégzés decentralizálódik, és a cégeknél a „bárhonnan, bármikor dolgozni” szemlélet kerül előtérbe. A kutatásban résztvevők 53%-a azt nyilatkozta, hogy munka közben leginkább az íróasztalához kötődik („pillérek”), 27%-uk sokat mozog az iroda közvetlen közelében („vándorok”), 11%-uk rendszeres utakat tesz az irodán kívül („felfedezők”), 8%-uk pedig csak nagyon ritkán tartózkodik az irodában („úttörők”). 

 

 

 

A munka világában ezek az arányok gazdasági szektoronként változnak és az adott szektoron belül munkafunkciók szerint is különböznek, de makroszinten már azt láthatjuk, hogy a munkaerő közel fele már „nomád” vagy „félnomád” jellegű (helyváltoztató) munkavégzést folytat. Ez a trend pedig magával hozza az irodapiac átalakulását is.

 

Az iroda ma már más, mint tegnap

Az elmúlt időszakban egyre inkább csökkent a hagyományos irodák kihasználtsága. Sok tanulmány szerint egy átlagos irodában az íróasztal ma már csak a munkaidő 50%-ában foglalt. Valószínűleg ennek a trendnek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest nemzetközi és hazai szinten is folyamatosan csökkent az egy munkavállalóra eső irodatér.

 

Hamar elterjedtek a nyitott irodák, a fülkés elrendezésű, elkülönített, ún. „személyes iroda-boxok”, amelyek a jelenlegi felmérések szerint éppen azt a célt nem tudják beteljesíteni, amire hivatottak lennének, azaz a hatékonyság növelését. Ezzel szemben számos felmérés szerint közvetlenül összefüggésbe hozhatók a nagyobb stresszel és a magas vérnyomással.

 

…de akkor milyen a jó munkahely?

A modern irodatervezők is érzékelik a hagyományos iroda hiányosságait, így a belső terek kialakításakor a funkcionalitást ma már egyre inkább felváltja a moduláris gondolkodásmód. Egyre több cég szeretné úgy használni irodáját, hogy az minél inkább megfeleljen saját brandjének, identitásának. Az irodák multifunkciós helyekké válnak, terjed a zónarendszer használata olyan közösségi terekkel, ahol a különböző térrészletek elrendezése, felszerelése, hangulata és karaktere különféle céloknak (étkezés, játék, testedzés) felel meg. 

 

Ezzel párhuzamosan az olyan alternatív munkavégzési helyszínek száma is növekszik, ahol üzleti tevékenységet lehet folytatni: kávézók, bérelhető irodák, coworking munkahelyek, autópálya-pihenők, szállodák vagy akár az otthonunk. Ezek a terek adott esetben már sokkal hatékonyabb munkavégzési lehetőségeket kínálnak, mint a hagyományos irodák. 

 

A jövő: dolgozni saját feltételek szerint

A jövő legtehetségesebb munkavállalói – akik feltehetőleg a legkeresettebbek is lesznek – saját feltételeik szerint akarnak majd dolgozni, és elsősorban olyan munkalehetőségeket keresnek , melyek figyelembe veszik az életstílusukat. Ez pedig magában foglalja a magasabb fokú rugalmasságot a munkaidő-beosztásban, a növekvő mértékű távmunkát, valamint a korlátlan szabadidő és munkaszünet lehetőségét. Számukra a munkahely által felkínált előnyök – az egészségügytől kezdve addig, hogy hol és milyen formában dolgozhatnak – legalább olyan fontosak lesznek, mint maga a jövedelem.

 

Ennek megfelelően a jövőben csak azok a cégek maradhatnak élen az Y- és a Z-generáció legtehetségesebb munkavállalóiért folytatott versenyben, akik minél előbb megteremtik a fenti feltételeket, és lehetővé teszik az irodán kívüli munkavégzést. Ezekhez a trendekhez pedig az irodaszer márkáknak is alkalmazkodniuk kell. Közülük azok őrizhetik meg pozíciójukat, amelyek már ma a jövő munkavégzési szokásaihoz alkalmazkodó termékeket fejlesztenek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció