Bővülő olimpiai kvótákkal, új telekom egyéni támogatottakkal, szurkolói szívvel az olimpiára

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Telekom a több mint két évtizedes közös múltra visszatekintő kapcsolata valamint a Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából közös sajtótájékoztatót tartott.  

Az eseményen Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta, hogy a Rio de Janeiró-i olimpiai játékokon 20-22 sportág több mint 150 magyar sportolója vehet részt, és a létszám a londonit is meghaladhatja. Jelenleg a Magyar Olimpiai Csapat már 154 versenyzőt számlál, amely szám tovább bővülhet, hiszen az atléták és az úszók esetében is július elején zárul a kvalifikáció. 

 

 

A  Magyar Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság között fennálló, a magyar sport jövője szempontjából meghatározóan fontos együttműködésről a MOB elnöke a következőket emelte ki:  „A Magyar Olimpiai Bizottság eredményes működéséhez, a riói Magyar Csapat sikeres felkészüléséhez akkor is szükség van szponzorokra, amikor a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot és ennek megfelelően finanszírozza. A Telekom mint a Magyar Csapat Platina támogatója, meghatározó partnere a Magyar olimpiai mozgalomnak. Bízom benne, hogy ez a konstruktív együttműködésünk legalább a budapesti olimpiáig folytatódik.”

 

A Telekom sporttámogatásai sorában kiemelkedő helyet foglal el a magyar olimpiai mozgalom felkarolása – hangzott el a sajtótájékoztatón. „Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Telekom – Platina fokozatú támogatóként – immár a hatodik olimpiai felkészülési ciklusban támogatja a magyar csapat felkészülését. Idén a technológiát hívtuk segítségül ahhoz, hogy ügyfeleink szurkolói üzeneteiket közvetlenül a sportolókhoz és a Rióba induló olimpikonokhoz is eljuttathassák a Telekom Szurkolói szív megoldásán keresztül” – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

 

 

ÚJ EGYÉNI TÁMOGATOTTAK A TELEKOMNÁL

A Telekom Magyarország legnagyobb ICT szolgáltatójaként évtizedek óta elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek: szponzorként számos hazai sportág, csapat és sportoló kiemelkedő sikeréhez járulhatott hozzá. A sajtóeseményen bejelentették, hogy az immár sporttörténeti múltra visszatekintő, több mint 20 éves MOB-Telekom együttműködés, a Ferencváros labdarúgó-, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának támogatása, valamint Cseh László egyéni szponzorációja mellett a Telekom a jövőben Adámi Zsanett világcsúcstartó paraúszóval, Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszóval, Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakozóval valamint Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszóval fűzi szorosabbra a kapcsolatát.

 

SZURKOLÓ SZÍV – KÖZÖSSÉGI TÁMOGATÁS AZ OLIMPIAI SIKEREKÉRT

A Telekom az olimpiára készülődés jegyében, a magyar sport jelenlegi legjobbjainak sikerét támogatva a szurkolás új dimenzióját jelentő speciális szív alakú kitűzőket, „Szurkolói szíveket” nyújtott át a nyári olimpiai játékokra készülő versenyzőknek: Cseh László, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána (úszás), Csernoviczki Éva (cselgáncs), Kovács Zsófia  (torna), Marosi Ádám (öttusa), Péni István és Tobai Sike Renáta (sportlövészet), Zsivoczky-Farkas Gyöngyi (hétpróba) kapták meg a szurkolói rajongást „élőben” közvetítő applikációt.

 

A ceremónia különlegességeként a magyar válogatott versenyzőknek korábbi olimpiai bajnokok – Berki Krisztián, Borkai Zsolt, Dr. Hammerl László, Dr. Hesz Mihály, Kovács Ágnes, Kovács “Kokó” István, Dr. Magyar Zoltán – adták át a speciális szíveket: ezzel is szimbolizálva a teljes magyar sportolói közösség támogatását és szurkolását.

 

A Szurkolói szív segítségével Magyarországon bárki kifejezheti rajongását, szurkolását az olimpián részt vevő versenyzők, csapatok felé is, ezáltal segítve őket a lehető legjobb eredmények elérésében. A szívdobbanás az olimpikonoknál azonnal érzékelhető: a szívek ugyanis elkísérik őket edzésük során, és az olimpia ideje alatt is velük lesznek. A Szurkolói szív rezeg és felvillan, amikor valaki szívdobbanást küld, így mindig tudják, milyen sokan és gyakran gondolnak rájuk otthon vagy a világ bármely pontján. A szurkolói szívet többféleképpen dobbanthatjuk meg: az #egyekvagyunk használatával, az egyekvagyunk.hu internetes oldalon üzenetküldéssel, vagy ugyanott, egy gombnyomás segítségével, illetve az okostelefonunk megrázásával is küldhetünk szívdobbanást. 

 

A Szurkolói szív sikerét jól jelzi, hogy az elmúlt napokban – a labdarúgó válogatott támogatásában is aktív szerepet vállalva – a szurkolók már most több mint 650 ezer szurkolói szívdobbanást küldtek kedvenceiknek. A szívdobbanások száma várhatóan az olimpia közeledtével dinamikusan növekedni fog. 

 

A Telekom a kiemelkedő nyári nemzetközi sportesemények alkalmából rendkívüli díjkedvezményeket kínál az ügyfelei számára. Egyedülálló Magenta1 ajánlatot alakított ki, valamint megduplázott adatmennyiséget nyújt a Next valamint a Next Business előfizetőinek a sportesemények követésére és megosztására. A Telekom havidíjas mobil- és TV-előfizetők a nyár végéig pedig külön díj fizetése és adatforgalom nélkül nézhetik a sportközvetítéseket bárhol, mobilon a TV GO-val. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció