Pár éven belül akár világhírű programozók is lehetnek a szegedi óvodások

Idén először rendezték meg óvodások és kisiskolások számára Szegeden a Robocode, robotprogramozó, "okosító" tábort. 

Az egy hét alatt minden kisgyerek megtanulta az EDISON robot programozásának alapelveit, így nagy lépést tettek afelé, hogy akár olyan világhírű programozók legyenek, mint a kilenc éves Anvitha Vijay, az Apple új applikáció-fejlesztő munkatársa. Szerény eredménynek tűnhet ez a kívülállóknak, de az akár írni- és olvasni még nem is, vagy alig tudó gyerekeknek hatalmas kihívás, melyet sikerrel teljesítettek.

 

Az országosan is egyedüli módszer segítségével akár internet nélküli, hátrányos helyzetű településeken is meg tudjuk tanítani a gyerekeknek a programozás alapjait - mondta Kolbe Katalin, az új, félig szegedi, félig budapesti vállalkozás egyik fejlesztője.

 

 

„Magyarország IT nagyhatalom lehetne pár éven belül, ha erre az oktatási rendszer időben lépne, és programozni kezdené el tanítani a gyerekeket, akár már óvodás korban. A jelenleg is futó és ismert programozó táborok és weboldalak főleg írni és olvasni tudó kisgyermekeknek szólnak. A mi módszereink nem az olvasásra építenek, inkább a logikát, algoritmikus gondolkodást  tanítjuk meg, illetve rengeteg mozgással, tornával, és egyéb fejlesztő feladatokkal adjuk át a tudást az ovis, kisiskolás gyermekeknek. Mivel a kis programozók minden egyes foglalkozásunk végére felépítik a LEGO EDISON robotot, azonnal szembesülnek az eredményeikkel, a hibákat is rögtön korrigálhatják, így olyan pozitív impulzusok érik őket, amik elindíthatják őket a programozás útján. Már pár nap után is örömmel nyugtázzuk, hogy a résztvevő fiúk és lányok milyen lelkesen állnak a programozás világához a sok kreatív feladat és pozitív visszajelzés után. A foglalkozásaink akár a jövőjüket meghatározó élménnyé válhatnak számukra" - mondta Kardos Judit, a Robocode oktatója. 

 

A nyári foglalkozásokról videós beszámoló: 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció