Kiválasztották a My Budapest Photo Project kiállítás képeit

50 kép más szemmel a városról

Mi történik, ha 100 hajléktalan embernek eldobható kamerákat adnak a kezébe? Hamarosan kiderül, hiszen a My Budapest Photo Project második szakasza lezárult. A nyolc tagú szakmai zsűri 2000 fényképből válogatta ki a Budapest Központban megnyíló kiállítás anyagát.

A My Budapest Photo Project fényképei egy új és különleges szemszögből mutatják be Budapestet. A megszokott kompozíciók helyett olyan emberek szemével nyerhetünk betekintést a város életébe, akiknek a budapesti utcák szó szerint az otthonuk. A kezdeményezés célja a szociális érzékenyítés a művészet eszközével, és ezáltal felhívni az emberek figyelmét erre a társadalmi problémára.  A My Budapest Photo projectben résztvevő hajléktalan emberek lelkesedésének köszönhetően 2000 kép készült. A képek közül egy szakmai zsűri választotta ki azt az 50 fotót, amelyeket a Budapest Központban állítanak ki augusztus 30-tól. 

 

„Furcsa, kedves, de kíméletlen eszközt kaptak a kezükbe az alkotók. Ki sután, ki már tanultan, vagy legalábbis komponálási kedvvel fedezte fel a környezetét: turistáskodott, dokumentált, örömet, vágyképet, bánatot, döbbenetet mutatott, sőt tudatosan használta a kamerát. Spontán és őszintén kívánnak maguknak és egymásnak jobb életet”- fejtette ki a kezdeményezés kapcsán Uhl Gabriella, a Fuga kurátora és a My Budpaest Photo Project egyik zsűritagja.

 

„A válogatás során  ráismertem a saját Budapestemre, miközben az alkotók az enyémtől nagyon eltérő városérzékelése és tapasztalatai is felismerhetőek. Ezek a képek megmutatják, hogy az életkörülményeinktől függetlenül nagyon hasonló élethelyzetek, világlátás köt össze minket. Ez pedig nagyon fontos, hiszen sokszor hajlamosak vagyunk a köztünk lévő különbségekre helyezni a hangsúlyt” – osztotta meg Csatlós Judit, a Kassák Múzeum kurátora a zsűrizésen szerzett tapasztalatait.

 

A kiállítás kivitelezésében a Fuji Film Magyarország segíti a kezdeményezést. A kiállításon megjelenő fényképekre a látogatók leadhatják szavazataikat. A legtöbb szavazatot kapó 12+1 képből áll össze az első My Budapest Photo Project 2017-es naptárja.

 

A My Budapest Photo Projectről további információ a kezdeményezés Facebook oldalán található: https://www.facebook.com/mybudapestphotoproject/

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció