Hamarosan többet vásárolunk majd mobilról, mint PC-ről

Friss kutatási eredmények a Criteótól

A Criteo a napokban közzétette saját jelentését arról, hogyan is alakul a mobil kereskedelmi piac. A dokumentum szerint nem is olyan ördögtől való gondolat, hogy hamarosan az online vásárlások nagy része mobileszközről zajlik majd, hiszen egyre többen kezdik felismerni a trend nyújtotta lehetőségeket.

A Criteo, a teljesítményalapú hirdetési piac egyik vezető vállalatának kutatása azt mutatja, hogy a kiskereskedelmi szektor fordulóponthoz ért, és a márkák már nem hagyhatják figyelmen kívül a mobil platformokat, mivel jelenleg elsősorban ezeken keresztül zajlik az e-kereskedelmi forgalom nagyrésze. A technológiai fejlesztések megkönnyítették a mobileszközön történő vásárlást, de a hirdetők számára kihívást jelent minden környezetben megcélozni a fogyasztókat. A kiskereskedelmi vállalatoknak stabil jelenlétet kell kiépíteniük az alkalmazások és a mobil web területén, és az árbevétel felfuttatása érdekében mobil célzási stratégiákat kell kidolgozniuk ahhoz, hogy a böngészés és a vásárlás során valóban bárhol és bármikor kapcsoltba tudjanak lépni az ügyfelekkel. 

 

Kiderült továbbá az is, hogy összességében növekszik az online vásárlók száma, azonban a mobil egyre meghatározóbb szegmensnek ígérkezik. A világpiaci e-commerce forgalom 39%-a már mobilról történik, a tranzakciókat tekintve pedig 19%-ról beszélhetünk. Tény, hogy az emberek többsége még mindig fél megadni bankkártya adatait. 

 

 

Alexander Gösswein, a criteo CEE-ért felelős ügyvezetője kifejtette továbbá azt is, hogy a mobileszközökről indított tranzakciók jelentős százaléka mobiltelefonról érkezik. Az egyes országokat tekintve 51 és 79% között mozognak a mutatók, Japánban és Dél-Koreában azonban már egészen más helyzet rajzolódik ki. Előbbi esetében már a tranzakciók 89%-át, utóbbinál pedig 99%-át bonyolítják okostelefonról. Most először fordult elő, hogy minden globálisan jelentős piacon a mobil tranzakciók többsége okostelefonon zajlott.
 

 


A tranzakciók megkönnyítése érdekében fontos, hogy az adott platform is készen álljon arra, hogy a vásárlókat „fogadja”. A könnyen kezelhető és hasznos vásárlási alkalmazások fejlesztése fontosnak bizonyul. Az olyan funkciók, mint a kezdőképernyőn való elhelyezés, az azonnali betöltés, az offline tartalom, a „push” értesítések, a személyre szabás és a natív funkciókhoz biztosított hozzáférés gazdagabbá és vonzóbbá teszi a vásárlási élményt a fogyasztók számára. A gazdag funkcionalitású környezetet, és több eszközön is egységes, következetes és releváns élményt nyújtó márkák jó eredményeket érnek el az ügyfélmegtartás és a konverzió terén: 

 

  • A fejlett mobilalkalmazással rendelkező kiskereskedelmi cégeknél 2016. második negyedévében a mobil ügyletek 54%-át generálták alkalmazáson belül, szemben a 2015-ös 47%-kal. 
  • Az alkalmazásokban jóval több a lezárt ügylet, mint más digitális vásárlási csatornán, a konverziós arány pedig a mobil internet esetében megszokott érték háromszorosa.
  • Most először fordult elő, hogy a mobilalkalmazásokban magasabb volt a rendelési érték, mint az asztali gépes és a mobil internetes csatornán: a vásárlók az alkalmazásokban átlagosan 127 dollárt költöttek, szemben az asztali gépen költött 100 dollárral és a mobil interneten forgalmazott 91 dollárral.
  • A fejlettebb mobilalkalmazások tulajdonosai 90%-kal több konverziót értek el, mint az ilyen téren kezdő kiskereskedelmi cégek. 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció