Több mint 12 ezer gyerekhez jutott el 2016-ban a Legyél Te is Informatikus! program

Közel egy éve, 2015 novemberében indította útjára a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország közös pályaorientációs programját, a Legyél Te is Informatikust. Az azóta eltelt időszakban a vállalatcsoport önkéntesei országszerte 58 településen, 171 iskolában 242 előadást tartottak, amivel több mint 12 ezer diákot értek el személyesen.

A kezdeményezés célja, hogy a vállalati tudástőkére és önkéntességre alapozva a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország szakemberei megmutassák a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek az IT karrierben lévő lehetőségeket. Az előadások során a kidolgozott, komplett oktatási anyag mellett az önkéntesek saját karriertörténetük felvázolásával is közelebb hozzák a szakmát a diákokhoz.  

 

„Egész Európában növekvő tendencia az informatikus szakemberhiány, több százezerre tehető a betöltetlen álláshelyek száma, az IVSZ számításai szerint Magyarországon is nagyságrendileg 22 ezer informatikus hiányzik jelenleg a munkaerőpiacról. Mindemellett a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül sem látnak sokan perspektívát ebben a szakmában, ezen a szemléleten igyekszik változtatni a Legyél Te is Informatikus.” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, aki maga is többször tartott már pályaorientációs előadást.

 

A program egy év alatt valódi benchmarkká vált a hazai vállalatok számára a pályaorientációs és az önkéntes tevékenységek között.  2017 januárjától az IT Services Hungary szakemberei is csatlakoznak önkéntesként a kezdeményezéshez, elősegítve ezzel azt a távolabbi célt is, hogy teljes iparági összefogássá nője ki magát a program.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció