Technológiai felfedezőútra érkeztek magyar hallgatók Kínába

A Huawei magyar integrációja részének tekinti a hazai oktatás támogatását

Megérkezett Kínába az a tíz magyar egyetemi hallgató, akik idén sikerrel pályáztak a világ egyik vezető telekommunikációs cége, a Huawei Technologies által meghirdetett kínai ösztöndíj programra. 

Idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, az Óbudai Egyetemről és a győri Széchenyi István Egyetemről érkeznek a nyertes diákok, akik Kína legmodernebb infokommunikációs technológiáit fogják majd tanulmányozni. A közel 3 hetes kínai programon a csoport látogatást tesz a Pekingi Idegennyelvi és Kulturális Egyetemen és az infokommunikációs vállalat 30 ezer fős, dél-kínai központjában, Shenzhenben, ahol szakmai tréningen vesznek részt a csapatok a laboratóriumokban, bemutatótermekben. 

 

A Huawei tovább kívánja erősíteni magyarországi jelenlétét, és a világ egyik vezető távközlési megoldásszállítójaként elkötelezett a kiegyensúlyozott helyi üzleti és társadalmi környezet elmélyítésében. A Huawei Technologies magyar leányvállalata ennek érdekében az elmúlt időszakban nagy társadalmi felelősséggel járó szerepet is elvállalt: több mint 150 ezer magyar háztartásba szállított szélessávú internetezéshez szükséges eszközöket és szoftvereket; a Szupergyors Internet Programban is részt vesz, amely az európai sztenderdeknek megfelelő internethozzáférést biztosít majd Magyarország egész területére. Számos távközlési hálózatfelügyelő platformon biztosít 7/24 órás támogatást, hogy a szolgáltatások a lehető legstabilabbak legyenek. Szintén a távközlési és informatikai hálózatok megbízható működése érdekében több kiberbiztonsági lépést tett és javaslatot (Cybersecurity White Paper) fogalmazott meg. Ezek betartását Magyarországon is szigorúan ellenőrzi. A digitális fejlesztések mellett a magyar kereskedelemre és iparfejlesztésre is figyelmet fordít. Tagjává vált a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kínai tagozatának, ahol a magyar kis- és középvállalkozások kínai piacokra való kijutását segíti. 

 

A vállalat magyarországi integrációját mutatja az is, kimondottan a helyi igények szerint fejlesztettek ki először számos távközlési eszközt és szoftvert, amelyeket azóta a világban is elkezdtek értékesíteni. Az egyik ilyen készülék a régi, lassú internet hozzáférést tudja különböző technológiák kombinálásával a végfelhasználó otthonában szélessávúvá alakítani hálózati antennák, bázisállomások cseréje és új kábelek kihúzása nélkül.  

 

– A Huawei minél mélyebb lokalizációjához kulcsfontosságú a magyar oktatás támogatása is – mondta Zheng Weifeng, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója. – A magyar informatikushiány enyhítése és a szakma népszerűsítése érdekében csatlakoztunk például az Informatikai Vállalkozások Szövetségéhez (IVSZ). Itt az általuk szervezett Digitális Témahét keretein belül vállaltuk, hogy több megyében is rendhagyó tanórákat tartunk a távközlési hálózatok működéséről. S bár még messze van, hogy a gyerekekből szakemberek váljanak, ám mégis több, mint 500 általános- és középiskolásnak tudtuk bemutatni, hogy milyen izgalmas terület az infokommunikáció. Zheng Weifeng hozzátette: - Most pedig a ’’Seeds’’ felsőoktatási programunk újabb magyar csoportja tanulmányozza Kínában a legmodernebb – mobil és vezetékes távközlési, adattárolási, nagy számítási kapacitású - technológiákat.

 

A ’’Seeds for the Future’’ elnevezésű program 2014-ben indult itthon, évente 10 hallgatót és egy egyetemi oktatót választanak ki pályáztatással az útra. A tanulmányutaztatás azonban a Huawei globális kezdeményezése, amelyben a világ számos pontjáról érkeznek Kínába az infokommunikáció és a távközlés iránt érdeklődő fiatal tehetségek. Eddig több mint 95 ország – az Európai Unió szinte valamennyi országa, s többek között Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Malajzia – 280 egyetemének hallgatói kapcsolódtak a programba. Magyarországon bármely egyetem infokommunikációs területtel foglalkozó hallgatója, illetve oktatója pályázhat az utazásra. 

 

- Vannak még terveink magyarországi társadalmi jelenlétünk elmélyítésére – nyilatkozta a leányvállalat vezetője – így például ingyenes workshopokat szeretnénk tartani KKV-k részére a kiberbiztonságról vagy az okostelefonjaikon, tabletjeiken való üzleti alkalmazások egyszerű használatáról. 

 

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának a segítségével tavaly kötött stratégiai partneri megállapodását is bővíti idén a győri Széchenyi István Egyetemmel a Huawei. Az intézménynek tavaly egy nagy számítási teljesítményű szervert adományoztak, az egyetem szakmai programjait is rendszeresen támogatják. Jelenleg közös oktatási anyagok kidolgozása zajlik. Az együttműködés újabb területét jelentheti a Győrben létrehozásra kerülő digitális fejlesztési központ munkájában való részvételük.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció