Mi a közös JFK-ben, a Linkin Parkban és a Falcon 9-ben?

55 éve, hogy az első televíziós közvetítésre tervezett telekommunikációs műholdat felbocsájtották az űrbe, és a műholdas tévézés műfaja megszületett. 

Így több mint fél évszázada történhetett meg először, hogy egy televíziós jel átszelte az Atlanti-óceánt, és nézők milliói követhették élőben John F. Kennedy amerikai elnök sajtótájékoztatóját az USÁ-ban, Japánban és Európában. Azóta szinte ugrásszerűen fejlődik az ipar: a SES műholdjainak köszönhetően például először 3 évvel ezelőtt közvetítettek élőben, UHD minőségben egy Linkin Park koncertet, 2017-ben pedig a Falcon 9 is betört a sat TV-s piacra. November 21-én volt a televíziózás világnapja, aminek alkalmából a SES Astra összegyűjtötte az európai műholdas közvetítés történetének mérföldköveit 1962-től napjainkig.

 

Az 1962-es év a műholdas televíziózás megszületésével vonult be a történelembe, ami a GPS navigációval karöltve máig az egyetlen olyan űrtechnológia, amit tömeges felhasználásra szántak. A technológia a hidegháború ideje alatt főként a nagyhatalmak űrversenyének köszönhetően fejlődött, 1978-ban azonban az amerikai PBS (Public Broadcasting Service) jelentős újdonságként mutatta be a nagyközönség számára is elérhető műholdas televíziós szolgáltatását. A Direct-to-Home (DTH) vevőkészülékek 1980-as évekbeli megjelenését követően a sat TV fellendülésének és elterjedésének kora köszöntött be először az Amerikai Egyesült Államokban, később pedig Európában. A műholdas TV így ezidőtájt bekebelezte az öreg kontinenst is, lássuk hát a SES Astra által összegyűjtött 7 legszámottevőbb eseményt az európai sat TV életének elmúlt közel 30 évéből.

 

A műholdas TV európai fejlődésének fő állomásai:

  1. A digitális műholdas televíziózást az 1985-ben alapított luxembourgi székhelyű SES (Société Européenne des Satellites) honosította meg az európai kontinensen. 
  2. 1988-ban fellőtték az ASTRA 1A műholdat, hogy a világon elsőként kisméretű, 90 cm-es antennákkal műholdas lefedettséget biztosítson Európa-szerte. A SES flottája azóta már 50 GEO és 12 MEO műholdból áll, melyek több mint 7 500 TV-csatornát, köztük 2 000 HD- és 32 UHD-adót sugároznak világszerte.
  3. Az első európai HD-csatorna, az Euro1080 2004. január 1-jén kezdte meg a sugárzást ASTRA műholdon keresztül.
  4. 2013-ban a SES elindította első Ultra HD Demo csatornáját.
  5. 2014 novemberében a Linkin Park berlini koncertje volt a világon az első, amit UHD minőségben élőben közvetítettek a SES műholdak és a Samsung együttműködésének köszönhetően.
  6. 2015-ben útjára indult a világ első Ultra HD csatornáinak egyike, a Fashion One 4K.
  7. A SES az űrtörténelem következő fejezetét nyitotta meg, amikor elsőként állított Föld körüli pályára telekommunikációs műholdat a SpaceX újrahasznosítható Falcon 9-es rakétájával.

 

A SES volt az első szolgáltató, ami műholdon keresztül digitális és HD-adást (DTH) biztosított Európában. Ma már 750 HD-csatorna adását teszi elérhetővé egész Európában, a műholdon keresztül sugározható további digitális csatornák száma pedig tulajdonképpen korlátlan. Emellett a SES költséghatékony Ultra HD platformja is készen áll arra, hogy megoldást nyújtson a kábeltelevíziós és az IPTV-piac UHD-tartalmainak továbbítására. Nem beszélve arról, hogy a műholdas szolgáltató az első olyan kereskedelmi szereplő, amelyik profitálhat a Space Infrastructure Services (SIS) műholdak űrbéli utántöltését biztosító új programjából. Mindez azt mutatja, hogy a műholdak továbbra is létfontosságúak a jövő videós iparágának szempontjából, ugyanis a szatellit lehet a válasz a kiváló minőségű videók és a multi-channel televíziózás támasztotta igényekre elsősorban azáltal, hogy elfogadható áron továbbítja a tartalmakat bármilyen eszközre a világ szinte bármelyik pontjára.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció