Ha csak egy dologgal fejleszti vállalkozását idén, ez legyen az

A hazai kkv-k csupán fele aktív digitálisan. Mindössze minden második vállalkozásnak van saját honlapja, és közel minden harmadik cég marketing tevékenység nélkül próbál életben maradni – hangzott el a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, a mobile-first világ kihívásait és lehetőségeit fókuszba állító Google Digital Workshop eseményen. Az online jelenlét óriási lehetőségeket rejt a kkv-szektornak, ezért az idei teendők közé érdemes felvésni a digitális fejlődést és a mobilra optimalizált weboldal létrehozását is.

Az okostelefonok robbanásszerű elterjedésével egyre több időt töltünk, és számtalan ügyet intézünk online. Felmérések szerint a napi több órányi internetezés 40%-át mobilról végezzük, és a pénzügyi tranzakciók 65%-át is erről az eszközről indítjuk el, ami mellett a hazai kkv-k sem mehetnek el szó nélkül. „A digitalizáció egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a kkv-szektornak, amivel egyelőre kevés cég él. Ezt mutatja a Deloitte felmérése, amely szerint a cégek több mint felének (56%) honlapja sincs, további 29% pedig semmilyen marketing tevékenységet nem végez. Összességében a kkv-k durván feléről mondható el, hogy digitálisan aktívak, tehát bőven van még hova fejlődni ezen a téren. Ezért rendeztük meg a Google Magyarországgal közösen a több állomásos Google Digital Workshop részét képző Digitális Üzleti Tippek eseménysorozatot, ahol hasznos információkkal és tanácsokkal láttuk el a digitális fejlődésre nyitott vállalkozásokat” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 

 

Idei feladat: mobilbarát weboldal

Hazánkban 10-ből 8 felnőtt internetező használ okostelefont, akik ma már folyamatosan online vannak. „Egy átlagos napon körülbelül 150-szer nyúlunk a mobiltelefonunkhoz, és rosszul érezzük magunkat, ha 2 méternél távolabb van tőlünk az eszköz. A fejlődési irány tehát egyértelmű: ma már nem csak a magánéleti, hanem az üzleti teendőket, a pénzügyeket is el kell tudni intézni a mobilos eszköztár segítségével. Ezért azt javasoljuk a kkv-knak, hogy az éves projektek közé mindenképpen érdemes beiktatni a digitális fejlődést és a mobilbarát weboldal létrehozását is, hiszen ezek mind hozzájárulhatnak a stabil működéshez és a lendületes növekedéshez” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

 

A modern kor sorban állása az oldalbetöltés

Még mielőtt körvonalazódik a mobilra optimalizált weboldal dizájnja és felépítése, érdemes figyelembe venni a fogyasztók igényeit is. „A 21. század “sorban állása” az oldalbetöltés, és mint tudjuk, senki sem szeret sokáig várakozni. Egy nemrég készített felmérés szerint a mobilozók több mint fele (53%) elhagyja az oldalt, ha az 3 másodpercnél lassabban töltődik be, míg minden második ember a 2 másodperces oldalbetöltést tartja elfogadhatónak” – hívta fel a figyelmet Égly Csaba, a Google közép-kelet-európai régiós üzleti fejlesztési tanácsadója. 

 

 

„A gyorsaság mellett más szempontokat is érdemes figyelembe venni az online jelenlét kialakításakor. Nagyon fontos a kinézet és hogy az oldal könnyen navigálható legyen,  ugyanis negatív felhasználói élmény esetén az emberek közel kétharmada (62%) kisebb valószínűséggel vásárol a cégnél a jövőben” – tette hozzá Égly Csaba.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció