Fenntarthatóságban világelső a Magyar Telekom

A Magyar Telekom fenntarthatósági elkötelezettségét igazolja vissza, hogy az ISS-oekom research, a gazdasági társaságok fenntarthatósági szempontú elemzését végző független befektetői értékelő a telekommunikációs szektor első helyezettjeként szerepelteti a vállalatot a legfrissebb éves jelentésében. 

  • 2017-ben a telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalataként jelölte meg a Magyar Telekomot a világ 3800 befektetési célpontjának fenntarthatósági működését vizsgáló ISS-oekom jelentése.
  • A Magyar Telekom ezt az eredményt hosszú évek óta folytatott szisztematikus és átlátható, működésének minden szegmensére kiterjedő fenntarthatósági tevékenységével érte el, amelyről évente a GRI (Global Reporting Initiative) Szabványnak teljeskörűen megfelelő, auditált és hiteles jelentést publikál. 
  • A most megjelent 2017. évi fenntarthatósági jelentés a Telekom 2016-2020-as fenntarthatósági stratégiának megfelelve kiemeli a digitalizáció pozitív hatásait a fenntartható fejlődésre. Ilyenek például: 
    – A távmunka, amelynek környezetkímélő hatása is jelentős: a társaság munkatársai tavaly több mint 123 ezer napon távmunkáztak, és ezzel közel 4 millió kilométernyi utat és 20 évnyi utazási időt spóroltak meg.
    – A vállalat harmadik karbonsemleges működésű évét is teljesítette 2017-ben, idén pedig már a Magenta 1 és Magenta 1 Business szolgáltatásokra is kiterjeszti karbonsemlegesítési beruházásait.
    – Főként karitatív és digitális edukációs célok szolgálatában a munkatársak 2017-ben összesen 13.641 munkaórát töltöttek önkéntes munkával, 58,7 millió forint értékű elvi hozzájárulást nyújtva ezzel a társadalomnak.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy saját szolgáltatásainkkal és munkakultúránkkal is hozzájárultunk ahhoz, hogy fenntarthatóbb vállalattá váljunk, és ezzel is megmutattuk, hogy a digitalizáció jobbá teszi a világot” – hangsúlyozta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. Az ISS-oekom jelentése a 2017. decemberi adatok alapján tekintette át a világ 3800 vállalatának fenntarthatósági működését, mintegy 100 indikátort vizsgálva. A következetes és átlátható fenntarthatósági tevékenység eredményeként a vállalat szabad részvényeinek közel harmada már felelős befektetők kezében van: ők azok, akik a fenntarthatóságban élen járó vállalatokba fektetnek be.  

 

A Telekom számára kiemelten fontos megmutatni, hogy szolgáltatásai hogyan járulhatnak hozzá a fenntartható fejlődéshez, ezért évek óta nagy hangsúlyt fektet az olyan alternatív foglalkoztatási formák támogatására is, mint a távmunka, a részmunkaidő és a rugalmas munkavégzés, melyek a modern kommunikációs eszközök és a távközlés segítsége nélkül korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Az alternatív foglalkoztatási formák a befogadó, nyitott vállalati kultúrával együtt támogatják a munka és a magánélet tervezhetőségét, így a munkahelyi stressz csökkenésével együtt nő az egyéni teljesítmény és a munkavállalói elköteleződés is. Az újgenerációs munkaszemlélet elsősorban a munkatársak érdekeit szolgálja, ugyanakkor az energiamegtakarítás területén jelentős járulékos haszonnal is jár. 2017-ben 123.227 távmunkás napot regisztráltak a vállalatnál, ami azt jelenti, hogy a Magyar Telekom munkatársai közel 4 millió kilométernyi utat és 20 évnyi utazási időt spóroltak meg. 

 

 

A vállalat hisz abban, hogy az infokommunikáció akadálymentesít, hozzájárul a társadalmi különbségek csökkentéséhez, és fokozza az egyén és a közösségek versenyképességét. Ennek jegyében a Telekom tavaly: 

  • folytatta intenzív hálózatfejlesztését hozzájárulva ahhoz a kormányzati célhoz, hogy 2018 végére minden magyar háztartásban elérhető legyen a nagysebességű, szélessávú vezetékes internet. A korszerű hálózati infrastruktúra létfontosságú az ügyfeleknek nyújtott minőségi szolgáltatásokhoz.
  • tovább erősítette együttműködését az Autistic Art Alapítvánnyal, és mesetabletek adományozásával támogatta a lakóotthonokban zajló foglalkozások digitális fejlesztését.
  • folytatta a Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs programját, amely az informatikai pálya népszerűsítését tűzte céljául, ezáltal hozzájárul az iparági munkaerő-utánpótlás biztosításához.
  • segítette a digitális írástudás terjedését a Digitális Híd Kistelepüléseken program és más kezdeményezések keretében.

 

A tavalyi év egyik fontos sikere, hogy 2015 és 2016 után immár harmadik éve karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom Csoport. Energiahatékonysági beruházásainak köszönhetően a vállalatcsoport hét év alatt 66%-kal csökkentette papírfelhasználását, 25%-kal vízfogyasztását, 60%-kal földgázfelhasználását, magyarországi elektromosenergia-szükségletét pedig 100%-ban megújuló energiaforrásból fedezi. A fennmaradó kibocsátást CER-egységek (Certified Emission Reduction unit) vásárlásával és törlésével semlegesítette. A 2018-as célkitűzések között szerepel, hogy a klímavédelmi tevékenységet az ügyfelekre is kiterjessze a vállalat. Így a Telekom idén már a Magenta 1 és Magenta 1 Business szolgáltatások karbonlábnyomát - beleértve a hálózatot és az ügyfelekhez kihelyezett eszközöket is – semlegesíti.

 

A Telekom célja, hogy 2020 végére a digitális készségek fejlesztését szolgáló kezdeményezéseivel 100 ezer embert elérjen Magyarországon. Ehhez is kapcsolódóan a Magyar Telekomnál a vállalati kultúra fontos eleme az önkéntesség. 2017-ben több mint 1200 munkatárs összesen 13.641 munkaórát önkénteskedett, ezzel 58,7 millió Ft értékű karitatív, illetve edukációs munkát nyújtva a társadalomnak. 

 

A részletes 2017-es fenntarthatósági jelentés itt érhető el.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció