Három új projektet indított útjára a Samsung innovációs laborja

A Samsung Electronics három új projektet támogat és indít el a saját útján a cégen belül működő startup inkubációs program keretében. 

Az AGWART, a CATCH FLOW és a FOR MAKERS kezdeményezésekkel együtt 2015 óta immár 34 önálló startup alakult a Samsung C-Lab (Cretaive Lab) korábbi projektjeiből.

 

Az AGWART csapat „PLANTBOX” beltéri okoskert megoldásával a felhasználók egyszerűen nevelhetnek fűszernövényeket és zöldségeket otthonaikban. A „PLANTBOX” egy hűtőszekrényhez hasonló üvegházból, növénymag-kapszulákból és egy applikációból áll. A felhasználóknak elég a kiválasztott növénymag-kapszulát a készülékbe helyezni, a többi műveletet már az okoskert végzi el. A PLANTBOX automatikusan felismeri a mag fajtáját, majd a belső környezetet, azaz a fényviszonyokat, a hőmérsékletet, a páratartalmat, a levegő összetételét, minőségét és a tápanyagokat, a növény igényeinek megfelelően alakítja ki. A felhasználók az applikáció segítségével követhetik figyelemmel és irányíthatják az okoskert mikroklímáját. 

 

 

A CATCH FLOW által alkotott egyedülálló „S-Ray” egy hordozható irányított hangszóró, amely a hagyományos társaival ellentétben csupán egyetlen irányba sugározza a hangot, így csak az hallja, aki az eszközzel szembe helyezkedik el. Az előzetes kutatások során felmerült nehézségeket leküzdve a CATCH FLOW egy könnyű, kisebb méretű eszközt alkotott, amely csupán a hagyományos hordozható hangszórók átlagos méretének egy tizede. A korábbi megoldásokhoz képest az S-Ray kevesebb energiát igényel a működéshez, anélkül, hogy ez a hangminőség vagy a hangerő kárára lenne.

 

 

A FOR MAKERS „AppBee” kutatási felülete a mobilhasználati minták alapján köti össze a felhasználót lehetséges ügyfeleivel. Az AppBee a felhasználók regisztrációja után a mobilhasználati minták elemzésével felhasználói jellemrajzot készít, majd Mesterséges Intelligencia alapú algoritmusok segítségével kiválasztja a profilhoz leginkább passzoló ügyfeleket. A FOR MAKERS célja, hogy a hagyományos, nem célzott kutatási módszerekhez képest megbízhatóbb információt nyújtson elérhető áron a felhasználóknak. Így szeretnék lehetővé tenni mind az induló vállalkozások, mind a nagyobb cégek számára, hogy a felhasználói visszajelzések alapján tökéletesíthessék termékeiket. 

 

 

A három újonnan induló startup az elmúlt három hónapban szakértői tanácsadáson és mentori programokon vett részt, hogy megszerezzék az üzleti know-how-t és felkészülten váljanak ki a Samsung C-Lab berkeiből. A startupok hivatalosan 2018. május 31-től járják saját útjukat.

 

A legtöbb eddigi C-Lab projekt szép eredményeket hozott. A 2017-es Monit a kezdeményezés első termékét hamarosan kereskedelmi forgalomba hozza. A Yuhan-Kimbery céggel közösen megalkotott ‘Monit by Huggies’ egy pelenkákhoz tervezett szenzor, amely képes érzékelni, ha a pelenka megtelik, és arról értesítést küld a szülőknek. A Monit az inkonzisztencia-termékpalettájának bővítését tervezi annak érdekében, hogy megoldásaikat a kórházak és idős otthonok betegei számára is elérhetővé tegyék. A viselhető kamerákat gyártó Linkflow értéke húszszorosára emelkedett, miután 2016-ban önálló startuppá vált. A Linkflow FITT360 biztonsági kamerájára a világ legkülönbözőbb pontjain működő biztonságtechnikai cégek is felfigyeltek.

 

„Az elmúlt három év alatt 34 startup és 130 munkavállaló került ki a C-Lab berkeiből, amelyek már 170 külsős szakembert is foglalkoztatnak – mondta el Jaiil Lee, a Samsung Research Innovációs Központjának alelnöke. – Továbbra is minden erőnkkel támogatjuk kollégáinkat, hogy a Samsung által életre hívott startup vállalkozások segítségével megvalósítsák innovatív ötleteiket.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció