Schneider Electric: így késleltethető a természeti erőforrások korai felélése

Idén augusztus 1-jére esik a Globális Túlfogyasztás Napja (más néven Ökológiai Túllövés Napja), amely az 1970-es évek óta minden évben egyre hamarabb jön el. Az időpont a Global Footprint Network (GFN) nemzetközi kutatószervezet ökológiailábnyom-számításának segítségével kalkulálható ki. 

A dátum azt jelöli, hogy az emberiség mikorra fogyasztja el globális szinten azt a rendelkezésre álló természetierőforrás-mennyiséget, amelyet a Föld ökoszisztémája egy év alatt meg tud újítani. 2018-ban tehát 212 nap alatt éljük fel az egész éves mennyiséget. Az ökológiai veszteség ellenére úgy tudja fenntartani magát a népesség az év hátralévő öt hónapjában, ha a természeti tőkét, vagyis „megtakarításait” kezdi el fogyasztani. A környezeti túlköltekezés ördögi körré válik: egyre több tőke fogy, miközben a forrásigény is nő. Ennek a tendenciának a megfordítása érdekében fogott össze a Schneider Electric és a GFN, hogy bemutassák, hogyan késleltethetjük az időpontot a meglévő technológiák segítségével. 

 

21 nappal később 

A trendek szerint 2050-re 50 százalékkal nő majd az energiafogyasztás, a szén-dioxid-kibocsátást pedig ugyanennyivel lenne szükséges csökkentenünk, ami azt jelenti, hogy a mostaninál háromszor hatékonyabban kell sáfárkodnunk a forrásokkal. Hasonlóan rémisztő adat, hogy 2030-ra 40 százalékos eltérés lesz a víz iránti igény és a rendelkezésre álló készletek között, arról nem is beszélve, hogy az ásványi anyagok, az ércek, a fosszilis tüzelőanyagok és a biomassza felhasználása 30 éven belül megháromszorozódhat.

 

Napjainkban csak az épületek a világ energiafogyasztásának 33 százalékát teszik ki, ami a becslések szerint 20 év múlva már 80 százalék lesz. Hasonlóképpen az ipari egységek kapacitásfelhasználása is várhatóan 86 százalékra nő majd 2050-re, míg a villamos hálózat esetében 40 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakértők a következő 25 év alatt. A tendenciák ellenére a Schneider Electric elkötelezetten hisz abban, hogy a jelenlegi helyzet visszafordítható. A vállalat számításai szerint az energiahatékony, megújuló energiaforrásokat használó technológiák – mint például a cég saját fejlesztésű, IoT-alapú EcoStruxure platformja –, továbbá a meglévő épületek, ipari létesítmények és adatközpontok modernizálása, valamint a villamosenergia-hálózat megújuló kapacitásokkal való korszerűsítése már önmagában 21 nappal késleltethetné a túlfogyasztás dátumát. 

 

A gyakorlati megvalósítás bemutatása, illetve a fenntartható üzleti működést célzó szemlélet erősítése érdekében a Schneider Electric együttműködik a GFN-nel, melynek célja, hogy megváltoztassa a természeti erőforrásokkal való jelenlegi gazdálkodási módszereket és az éghajlatváltozással kapcsolatos attitűdöt.

 

„Egy véges erőforrásokkal bíró bolygón élni kreativitást és innovációt igényel az emberiség részéről. A Schneider Electricnél épp ezért fogunk össze ügyfeleinkkel és partnereinkkel annak érdekében, hogy kiaknázzuk a meglévő infrastruktúra modernizálásában rejlő lehetőségeket. Megoldásaink használatával ügyfeleink eddig összesen 100 millió tonnával kevesebb szén-dioxidot termeltek” – mondta Xavier Houot, a Schneider Electric globális környezeti ügyekért felelős alelnöke.

 

 

EcoStruxure-rel az energiahatékonyságért 

Ez a kihívás központi szerepet játszik a Schneider Electric stratégiájában, amely az EcoStruxure megoldásokra összpontosít, mivel a szén-dioxid-kibocsátás a rendszer minden szintjén csökkenthető. A vállalat által kifejlesztett nyílt, interoperábilis, IoT-kompatibilis platform összegyűjti, elemzi, és jól átlátható módon bocsátja rendelkezésre az energiafelhasználási adatokat, amelyek üzleti célú hasznosításával a szervezetek növelhetik hatékonyságukat és teljesítményüket. Az intelligens, átfogó irányítástechnikai rendszer mindenféle energiafogyasztó területen – így többek között a háztartásokban, az épületekben, az adatközpontokban, a villamos hálózatokban és az ipari létesítményekben – jól használható.

 

Az EcoStruxure Building csak egy példa a platform működésére. A technológia akár 50 százalékos energiahatékonyságot tesz lehetővé, miközben 30 százalékkal csökkenti az energiaköltségeket. Az EcoStruxure három kulcsfontosságú területet fog össze: 

1. Hálózatba kapcsolt termékek: Az épületekben a csatlakoztatott érzékelők és mérőműszerek javítják a világító, fűtő-hűtő berendezések hatékonyságát, növelik a biztonságot, valamint optimalizálják a térkihasználást. 

2. Felügyeleti szoftverek: A korszerű adatösszesítő, -elemző és -vizualizációs megoldásokkal a felhasználók az energiafogyasztási adatokat az internethez csatlakoztatott eszközökön, a telephelyen vagy távoli vezérléssel is kezelhetik. 

3. Alkalmazások, analitika és szolgáltatások: Az interaktív, grafikus energiafogyasztási jelentések, a hibák felismerése és diagnosztizálása, a teljesítményelemzés, valamint az eszközök felügyelete lehetővé teszik további fejlesztési lehetőségek beazonosítását az energiahatékonyság terén, valamint az átállást a reaktív karbantartásról a megelőző karbantartásra. 

 

„A Schneider Electric üzleti céljai összhangban állnak az ökológiai túlfogyasztásra való megoldáskereséssel. A vállalat egyéb iparágvezető cégekkel együtt egyre többet tesz a természeti erőforrások kezelésének újfajta megközelítése, azok felhasználásának pontosabb nyomon követése, valamint a hatékonyabb és csökkentett felhasználást célzó termékek és folyamatok kifejlesztése érdekében” – mondta Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network vezérigazgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció