10 √©v m√ļlva megszŇĪnhetnek az okosotthonok

A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszŇĪnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztetŇĎ névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést felmutató iparág hazai fejlŇĎdése érdekében a Start it @K&H inkubátorprogram és a Balasys IT Kft. stratégiai együttmŇĪködést kötött az okosotthon technológiákat fejlesztŇĎ startupok támogatására. 

Sokan hallották már az okosotthon kifejezést, ezalatt azonban leginkább egy távirányított lakást képzelnek el az emberek. Pedig a fogalom lényege nem az emberi kontroll, hanem éppen az automatikus mŇĪködés, természetesen az emberi beavatkozás lehetŇĎsége mellett. Az otthonunk tehát nem attól lesz „okos”, ha egy gombot megnyomva becsukódnak az ablakok, hanem ha az esŇĎt érzékelve magától, gombnyomás nélkül történik a folyamat. Mindez ma már technológiai szempontból nem számít luxusnak, sŇĎt, a legtöbb funkció az építkezést követŇĎen, utólag is beépíthetŇĎ. Nemzetközi szinten pedig óriási, akár több száz milliárd dolláros éves növekedés várható az okosotthonokhoz kapcsolódó technológiák és eszközök piacán. Éppen ezért a szakemberek szerint akár 10-12 év múlva az okosotthon kifejezés el is tŇĪnhet, éppúgy, ahogy ma már a színes televíziót is csak tévének nevezzük.

 

„A Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevŇĎ startupok tevékenységi területe igen széles az FMCG szektortól az energetikán át az oktatásig. Megkülönböztetünk azonban néhány olyan területet, amelyet kiemelten fontosnak tartunk a globális trendek szempontjából. Az elmúlt években hatalmas médiafigyelmet kapó blockchain technológia, illetve a társadalmi hasznosság szempontjából kiemelkedŇĎ egészségügyi fejlesztések mellett meglátásunk szerint az internetalapú technológiák (IoT) területe kínálja a legtöbb innovációs lehetŇĎséget a startupok számára, amit jól mutat startupjaink, a Poizo okosotthon vagy a uLockme bejárati ajtó okoszár megoldása. Ehhez igazodóan a Start it @K&H megállapodást kötött az iparág kiemelkedŇĎ szereplŇĎjével, az IT biztonsági megoldásokat szállító Balasys IT Kft.-vel, hogy az inkubált startupok az IoT fejlesztéseikhez dedikált mentorokat és mérnöki támogatást kapjanak” – jelentette be Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetŇĎje, a Start it @K&H inkubátorprogram vezetŇĎje.

 

„Az IoT megoldások számtalan elŇĎnyt jelenthetnek az okosotthonokban élŇĎk számára az energiaspórolástól a kényelmen át a biztonságig. Ahogyan azonban a való életben az egészségünk és testi épségünk megóvása alapvetŇĎ fontosságú, úgy a digitális térben a személyes adatainkat, a tartalomfogyasztási szokásainkat, az internetes költekezéseinket és online tranzakcióinkat is védeni kell. Ha tehát okosotthonról beszélünk, akkor ehhez megfelelŇĎ szintŇĪ biztonságtechnikai megoldások szükségesek, hiszen a jövŇĎben már nem tolvajkulcs kell a betöréshez, hanem laptop. Úgy látjuk, hogy a Start it @K&H inkubátor IoT területen mŇĪködŇĎ startupjai számára az jelentheti a legnagyobb támogatást, ha abban segítjük ŇĎket, hogy fejlesztéseik a legmagasabb szintŇĪ biztonsági elvárásoknak is megfeleljenek” - mondta el Szomor Bence, a Balasys IT Kft. üzletfejlesztési igazgatója az együttmŇĪködés kapcsán. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció