A UPS önvezető járműveket fejlesztő cégben szerzett részesedést

UPS bejelentette , hogy a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó leányvállalata, a UPS Ventures kisebbségi részesedést szerzett az autonóm teherautókat fejlesztő TuSimple vállalkozásban. A két vállalat Arizónában meg is kezdte az első önvezető nyergesvontatójuk tesztjét, azt vizsgálva, hogy e járművek javíthatják-e a szolgáltatásminőséget és hatékonyságot a UPS hálózatában. Az ügylet egy korábban indított kereskedelmi együttműködés folyománya, melyben a UPS szállítási szolgáltatásokat vásárolt a TuSimple-től.

A TuSimple-lel közös munka célja kezdetben az volt, hogy jobban megértsék, hogy milyen feltételeknek kell a UPS hálózatának megfelelnie ahhoz, hogy a négyes szintű autonóm teherautókat használni tudják. Ez a fokozat azt jelenti, hogy a járművet folyamatosan annak fedélzeti számítógépe tartja teljes irányítása alatt, szükségtelenné téve a kézi beavatkozást. Jelenleg a jogszabályok előírják, hogy egy sofőrnek ebben az esetben is a járműben kell tartózkodnia, hogy szükség esetén átvegye az irányítást. 

 

A jelenleg zajló tesztekben a UPS teherrakományt biztosít a TuSimple számára, amelyet az arizonai Phoenix és Tucson közötti útvonalon szállítanak le. Az önvezető szolgáltatást ez év májusában indították el egy sofőrrel és egy műszaki szakemberrel a kamion fedélzetén. A TuSimple és a UPS közösen ellenőrzi a beavatkozás nélkül megtett távolságot és időt, valamint a biztonsági adatokat és a kiszállítás teljes időtartamát.

 

“A UPS olyan technológiákat igyekszik fejleszteni és működésbe állítani, melyekkel globális logisztikai hálózatunk hatékonyabban működhet – mondta el Scott Price a UPS stratégiai vezetője. – Ugyan a teljesen autonóm, vezető nélküli járművek előtt még hosszú út áll mind a fejlesztés, mind a szabályozás terén, nagyon bíztatók a TuSimple és egyéb, hozzá hasonló vállalatok által az utóbbi időben megtett első lépések a fékezés és egyéb technológiák terén. Mindezek a technológiák jelentős biztonságossági és egyéb működéssel kapcsolatos előnyöket kínálnak, melyek jóval az autonóm járművek teljes rendszerének kiépülése előtt valóra válhatnak - a UPS pedig a vezető vállalatok között lesz ezek telepítése terén.” 

 

A 2015-ben alapított TuSimple célja, hogy elsőként dobjon piacra önvezető tehergépjárművet, miközben javítja a közlekedés biztonságát, csökkenti a szállítási költségeket és a szén-dioxid kibocsátását. TuSimple olyan technológiát fejleszt, mely révén a szállítmányozó cégek 8-as osztályú önvezető nyergesvontatókat üzemeltethetnek – ezek mérete meghaladja a 15 tonnát és általában három vagy több tengellyel bírnak. A UPS a kiszállítások csúcsidőszakában szerződéses szolgáltatók kapacitásait is igénybe veszi. A TuSimple számítása szerint az önvezető technológia használatával ennek költsége 30 százalékkal csökkenhet.

 

“Nagy megtiszteltetés számunkra a UPS stratégiai célú beruházása és bizalma cégünk irányában. Ez is bizonyítja, hogy a vállalat a fejlesztések élén kíván maradni – nyilatkozta Xiaodi Hou a TuSimple alapító-elnöke és technológiai vezetője – a TuSimple-nél biztosak vagyunk benne, hogy fel tudjuk gyorsítani az első önvezető teherautó működésbe állítását, így növelve a közlekedésbiztonságot.” 

 

A TuSimple-lel közösen elindított tesztfolyamat a UPS globális okos logisztikai hálózata fejlesztésének része. A UPS ennek keretében olyan technológiákba invesztál, mint a dolgok internet (IoT), a mesterséges intelligencia és a Big Data elemzés az üzemanyag-hatékonyság és a szolgáltatásminőség javítása érdekében. Ez biztosítja, hogy a UPS még sokáig az ügyfelek legtöbbet választott szállítmányozó partnere maradhasson. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció