Növekvő eredmények, újabb innovatív irányok

1,3 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt., amely az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedést jelent – derült ki a vállalat féléves beszámolójából. A vállalat EBITDA értéke ugyancsak megugrott: 23 százalékkal felülmúlva a 2018. első féléves eredményt, 151 millió forint lett. A tőzsdei társaság aktív első féléves tevékenysége nyomán a vezetőség az idei évre továbbra is a 2018. évit meghaladó eredményre számít.

Közzétette a 2019-es év első felére vonatkozó nem auditált pénzügyi eredményeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett OTT-ONE. A társaság árbevétele 1,3 milliárd forint lett, amely 22 százalékkal több a 2018-as bázisidőszakhoz képest. A kamatok, adók, és az értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA-ja) 23 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi eredményt, összesen 151 millió forint lett. A társaság 2019 első félévében kötött szerződésekből származó bevétele jellemzően az év második félévének eredményeiben jelenik majd meg, így a vállalat továbbra is a 2018. évit meghaladó eredményre számít. 

 

A tőzsdei vállalat, amelynek fő tevékenységei a streaming, a high-tech biztonságtechnika, a blockchain, az e-learning, az esport és az Ipar 4.0 köré csoportosulnak 2019 első félévében számos területen ért el előremutató eredményeket. A Társaság lezárta többek között a mintegy 1 milliárd forintból megvalósuló saját szerverközpontjának beszerzési folyamatait, amely eredményeként egy olyan védett és minősített szerverkapacitás jön létre, amely kiválóan hasznosítható a streaming és a biztonságtechnikai üzletágakban. 2019 áprilisában a streaming területén könyvelhetett el jelentős sikert a vállalat, miután a Telenor Magyarország Zrt. meghosszabbította a társasággal  a 2016-ban kötött azon hosszú távú együttműködést célzó, stratégiai szerződését, amelynek értelmében a továbbiakban is az OTT-ONE üzemelteti, illetve fejleszti a Telenor Magyarország Zrt. komplex OTT TV és videó megoldását, a „Telenor MyTV” szolgáltatást. 

 

Ugyancsak tavasszal lépett együttműködésre a vállalat az Országos Rendőr-főkapitányság felügyelete alatt álló Nemzetközi Oktatási Központtal, amelynek keretében az OTT-ONE a NOK közreműködésével szervezett képzések keretében nyújt szakmai támogatást, amelyek fókuszában a kiberbűnözés, illetve a jelenség elleni hatékony fellépés lehetőségei állnak. 

 

Az idei év egyik mérföldkövének tekinthető továbbá az is, hogy az OTT-ONE Nyrt. megkötötte az első milliárdos nagyságrendű IT szerződését. A keretszerződés összesen 1 milliárd 935 millió forintról szól, ennek értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. A társaság az idei évben tevékenységének több területén is újabb innovatív irányok felé nyitott, amely nyomán a vállalat az elmúlt hetekben elindította többek között új IT-security üzletágát, illetve komoly fejlesztési munkálatokba kezdett az AI-megoldásokon alapuló, dróntechnológiákat is igénybe vevő képfelismerési területeken.

 

A vállalat tőkepiaci jelenlétét illetően is eredményes és rendkívül aktív időszakon van túl. 2019 májusában a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának döntése alapján az OTT-ONE törzsrészvényei T kategóriából átkerültek a Standard kategóriába. Ugyancsak az év első felében határozott arról a vállalat, hogy megkezdi egy tőkepiaci tranzakció lebonyolítását, amely – mint ismeretes – kettős célt szolgál. Egyrészt a friss tőke megalapozza a jövőbeni növekedést, amely eredményeként számos új fejlesztés valósulhat meg. Másrészt a tranzakcióval a vállalat eleget tehet annak az egyetlen eddig még nem teljesített feltételnek, ami ahhoz szükséges, hogy az OTT-ONE részvényeit a későbbiek során a Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájába sorolják. 

 

Az OTT-ONE aktív tőkepiaci jelenlétét példázza továbbá az is, hogy részvényei bekerültek a BUMIX indexkosárba, amely a BÉT közepes és kis piaci tőkeértékű tőzsdei cégeket tömörítő indexe. Illetve az is, hogy a társaság a BÉT döntése értelmében felkerült arra a listára, ahonnan befektetési szolgáltatói érdeklődés esetén bekerülhet a Budapesti Értéktőzsde elemzés-árjegyzési programjába. 

 

„Az év első felére visszatekintve elmondhatom, hogy rendkívül eredményesen telt, hiszen a tevékenységünk legtöbb területén sikerült olyan szerződéseket és együttműködéseket kötnünk, amelyek várakozásaink szerint jelentős mértékben hatnak majd eredményességünkre. Innovatív iparágakban tevékenykedünk, amely arra sarkall minket, hogy folyamatosan nyissunk az új megoldások felé, kibővítve ezzel már jelenleg is sokrétű tevékenységünket, ezzel pedig növelve a részvényesi értéket” – mondta el Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció