Idén ünnepli 25. évfordulóját az e-kereskedelem

Huszonöt évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az online áruházak valaha képesek lesznek átvenni a hagyományos üzletek szerepét. A mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a legújabb technológiák azonban egyre közelebb hoznak minket az áttöréshez. 

A fejlődés nemhogy nem lassul, éppen ellenkezőleg: a vállalatok folyamatosan versenyben vannak az online vásárlási folyamat tökéletesítse területén. A fogyasztók élete már most is sokkal könnyebbé vált, de mire számíthatunk a közeljövőben?

 

1. Nem csak a termék, a vállalat értékrendje is számít

A fogyasztók nemcsak az általuk vásárolt termékekre fognak figyelni, hanem arra is, hogy a mögöttük álló vállalatok milyen értékeket képviselnek. A vásárlók számára az is fontos lesz, hogy vásárlásukkal támogatják-e a gazdaságukat, a kultúrát vagy a helyi közösségeket.  A Z generáció tagjai számára fontos, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellett: 76%-uk aggódik az emberiség bolygóra gyakorolt hatása miatt, míg 60%-uk olyan munkahelyen szeretne dolgozni, amely hatással van a világra. Világnézetük befolyásolja vásárlási döntéseiket is.

 

2. Mesterséges intelligencia, valódi élmény

A mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van a mindennapi életünkben, és a feldolgozott adatok növekvő mennyiségével, az AI-t használó algoritmusok számos további lehetőséget teremtenek az e-kereskedelemben is. A márkák 78%-a már jelenleg is alkalmaz – vagy 2020-ig tervez bevezetni – AI és a VR megoldásokat a vásárlóik magasabb szintű kiszolgálása érdekében. Számos egyéb előny mellett ezeknek a technológiáknak köszönhetjük a személyre szabott termékajánlókat a webáruházak oldalain vagy hírleveleikben. A közeljövőben a VR technológiának köszönhetően hamarosan fel is próbálhatjuk a ruhákat a webáruházakban.

 

 

3. Közösségi kereskedelem

Az e-kereskedelem és az m-kereskedelem korszakában felnőtt fogyasztók naponta több órát töltenek el a közösségi médiában, és egyre inkább igénylik, hogy a vállalatok is elérhetők legyenek ezeken a felületeken. A közösségi média nem csupán a használt árucikkek hirdetésére és megvásárlására alkalmas, hanem lehetőséget kínál a vállalatok számára a direkt értékesítésre is. A kutatások szerint a webáruházas vásárlás előtt tíz felhasználó közül négy megnézi az adott terméket valamely közösségi hálózaton. A termékek közösségi médiában történő értékesítési lehetőségeinek fejlődésével csak idő kérdése az online áruházak megjelenése ezen a területen.

 

4. A kisvállalkozások számára az e-kereskedelem ablak a világra

Az online kereskedelem számos nagyszerű fejlesztési lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások számára. Azonban mindezt a cégek még nem használják ki teljesen: Magyarországon az ilyen méretű vállalatoknak csupán 13%-a értékesíti termékeit és szolgáltatásait online (az EU átlag 17%). Mindeközben, a PayPal adatai alapján a külföldön is értékesítő vállalkozások növekedési üteme sokkal nagyobb (14,3%), mint a csak a helyi piacokon értékesítő kereskedőké (2%). Mindez hatalmas növekedési lehetőséget kínál a vállalatok számára, hiszen az interneten a világ bármely pontján találhatnak maguknak vásárlókat, miközben idén a globális e-kereskedelem értéke elérheti a 2 trillió USD-t.

 

5. Nő a fogyasztói tudatosság az adatbiztonság területén

Az adatbiztonság online tranzakciókban betöltött szerepe az eladó és vásárló fél számára is egyre inkább felértékelődik. A növekvő tudatosság mellett a jogi szabályozások, mint a GDPR vagy a PSD2, különböző eszközöket biztosítanak a fogyasztók számára az érzékeny adatok védelme érdekében, és súlyosan megbüntetik azokat a webáruházakat, amelyek gondatlanul kezelik a kiberbiztonsági kérdéseket. Ugyanakkor fontos lesz a vállalatok számára, hogy a biztonsági előírások betartása ne tegye kényelmetlenebbé a vásárlást, és ne menjen a vásárlói élmény rovására.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció