Az Allianz Hungária bővíti sikeres digitális megoldásainak körét

A biztosító március végén a gépjármű-felelősségbiztosítási károk esetében is elérhetővé tette ügyfelei és a hozzá forduló károsultak számára az eddig csak Casco-kárügyintézésben használt, azon a téren már közkedvelt Online Kárstátuszkövető alkalmazását.

Az Online Kárstátuszkövető alkalmazással az ügyfelek számára könnyűvé, kényelmessé, bárhol és bármikor hozzáférhetővé válik a kárügyintézés folyamata. A szolgáltatás bevezetése volt a 2019-es év egyik fókuszpontja az Allianz Hungária digitalizációs fejlesztéseinek. A vezérelv az volt – a magyar piacon három évtizede jelen lévő Allianz Hungária számára – hogy a kárügyintézés során végig ügyfelei kezében maradjon az irányítás annak köszönhetően, hogy a biztosító valós idejű információkat szolgáltat számukra kárügyük alakulásáról a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában.

 

Az Online Kárstátuszkövető alkalmazás segítségével arra is lehetőség nyílik, hogy az ügyfél azonnali emlékeztetőt kapjon, ha a folyamat során további dokumentumot kell csatolnia az ügyintézés folytatásához, lerövidítve ezzel a kárrendezés idejét. Az alkalmazás a folyamatot négy egyszerű lépésre osztja: a kárbejelentés, a kárszemle, a javítás, vagy egyezség és a visszajelzés szakaszára. A Kárstátuszkövető használata egyszerű: miután az ügyfél telefonon, vagy interneten bejelentette káreseményét, egy linket kap az Allianz Hungáriától, amelyet bármilyen internetkapcsolattal rendelkező számítógépen, vagy okoseszközön megnyithat, és ezen keresztül láthatja, hogy a négy közül melyik fázisban tart a kárügyintézés.

 

 

Az alkalmazás magyarul és angolul is elérhető, mentes mindenféle biztosítási zsargontól, és felhasználóbarát felülettel rendelkezik. Az Online Kárstátuszkövető az Allianz Hungáriánál megkötött casco-biztosítások mellett immár gépjármű-felelősségbiztosításoknál is alapvető szolgáltatás, amelyet nem szükséges külön igényelni, és használata nem jár semmiféle többletköltséggel. Ez az alkalmazás egy, a biztosítási piacon egyedülálló funkció, amelyet a csomagkövetési szolgáltatások ihlettek, és az Allianz Hungária ezzel megteremtette a kényelmes, nyomon követhető valamint átlátható kárügyintézési folyamatot minden ügyfele, valamint a kárrendezés során vele kapcsolatba kerülő károsult számára.

 

„A korábban bevezetett, és most továbbfejlesztett digitális megoldásainkkal célunk, hogy ügyfeleink minél egyszerűbben intézhessék és követhessék nyomon kárügyeiket. A Casco-biztosítások esetében az Online Kárstátuszkövetőre kapott visszajelzéseink pozitívak, az ügyfél élmény mérhetően növekszik, és ügyfélközpontú szolgáltatásaink jól láthatóan kedvező fogadtatásra találtak biztosítottaink körében. Ezek a sikerek ösztönöztek minket arra, hogy az alkalmazást egy szélesebb kör számára is elérhetővé tegyünk, így a gépjármű-felelősségbiztosítási termékünk is integrálásra került, az Online Kárstátuszkövető alkalmazásunkba, amellyel ügyfeleink naprakész információkat kaphatnak kárukkal kapcsolatban. Az Allianz Hungáriánál hiszünk abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló digitális szolgáltatások jelentik a jövőt a biztosítási szektorban. ” – fűzte hozzá a fejlesztéshez dr. Pápay Zoltán Szilárd, a biztosító market menedzsment-igazgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció