dr. Erdélyi Márk a Telenor új vezérigazgató-helyettese

Dr. Drozdy Győző nyugdíjba vonulását követően dr. Erdélyi Márk veszi át a vállalati kapcsolatok divízió vezetését a jogi területért és vállalati reputációért felelős vezérigazgató-helyettesként.

Erdélyi Márk a jogi igazgatóság vezetése mellett különböző tisztségeket töltött be a vállalatnál az elmúlt 10 évben, így felelt az információbiztonságért, az üzleti megfelelésért, a hatósági adatszolgáltatásért, illetve compliance officerként is dolgozott. 2018-tól a menedzsment tagja. 2020. októberétől vezérigazgató-helyettesként a jogi területen kívül a vállalati kommunikációért és a vállalat társadalmi-felelősségvállalási tevekénységeiért felel.

 

Erdélyi Márk

  

Erdélyi Márk 17 éve támogatja a Telenor működését, itt fejezte be a joggyakorlatot, majd több év külsős ügyvédi munka után 2010-ben mint jogi igazgató tért vissza a vállalathoz. Korábban saját ügyvédi irodát épített fel, és fogyasztóvédelmi egyesület vezetőjeként is tevékenykedett.

 

„A Telenornál eltöltött idő és a változatos szerepkörök lehetőséget adtak arra, hogy a cég szinte minden területének működését részleteiben megismerjem, megértsem. Vezérigazgató-helyettesként célom, hogy a Telenor minél szerethetőbb és jobb vállalat legyen az ügyfélközpontúság, a fogyasztóvédelmi szempontok, valamint a Telenor jó hírnevét erősítő tevékenységek előmozdítása révén” – mondta kinevezése kapcsán Erdélyi Márk.  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció