Nemzetközi ’Earth Photo’ pályázat indult

A Land Rover a brit Királyi Földrajzi Társasággal együttműködve indítja el a 2021-es ’Earth Photo’ versenyt, arra ösztönözve az embereket, hogy vegyék a nyakukba a vidéket, fedezzék fel a tájat és csodálkozzanak rá környezetük szépségére. Az ’Earth Photo’ egy nemzetközi fotópályázat, amelynek célja a környezeti és földrajzi kérdések népszerűsítése a nyertes képek és videók háttérsztorijának feltárásával. A pályázat már nyitva áll, nyáron és ősszel pedig több kiállításon is bemutatják a nyertes és shortlistre került képeket és videókat.

A 2021-es ’Earth Photo’ a brit autómárka és az intézet hosszú partnerségében nyit új fejezetet. A Land Rover több mint 40 éve dolgozik együtt az 1830-ban a földrajztudományok előmozdításáért létrejött Királyi Földrajzi Társasággal – elsősorban a terepmunkában és az expedíciókon támogatva a kutatókat járművek és szakértelem biztosításával, valamint képzési és ismeretterjesztő projektek finanszírozásával.

Laura Wood, a Jaguar Land Rover globális márka és partnerségi PR-vezetője elmondta: „A Land Rover mindig is lehetővé tette az emberek számára, hogy minél többet hozzanak ki a világukból, ezért örömmel támogatjuk ezt a kihívást. A rendkívüli képek rögzítése érdekében a végletekig elmenő professzionális és amatőr fotósok már pusztán azzal is hozzájárulhatnak a pozitív változáshoz, hogy széles körben láthatóvá teszik a világot."

Alasdair MacLeod, a Királyi Földrajzi Társaság vállalati és erőforrás-vezetője úgy fogalmazott: „A Land Roverrel való együttműködés új fejezetet jelent ennek a fontos nemzetközi versenynek az életében. A Land Rover története a felfedezés, az expedíció története és az a képessége, ahogyan a legnehezebb terepeket is megszelídíti, ideális partnerré teszi az ’Earth Photo’ számára”.

Amy Frascella, a Land Rover színekért- és anyagokért felelős igazgatója 2021-ben csatlakozik a verseny zsűrijéhez. „Az emberek egyre inkább tudatában vannak a bolygóra gyakorolt hatásuknak – a megvásárolt dolgoktól kezdve egészen azokig, amit esznek és ahogyan élnek. A Land Rover továbbra is felelősségteljesebb, fenntarthatóbb megoldásokra törekszik, mint például a bőr prémium alternatíváit jelentő anyagok vagy az újrahasznosított polimerek használata a járművek belső tereiben” – fogalmazott a designer. „Ez a verseny hatékony eszköz a vita és a változás ösztönzésére, ezért is örülök, hogy csatlakozhatok a bíráló bizottsághoz” – tette hozzá.

Az ’Earth Photo’-t öt díjkategóriában hirdetik meg: Emberek, Hely, Természet, Változó erdők, A változás klímája. A tavalyi verseny 2600 nevezést vonzott a világ minden tájáról. Egy kiemelkedő fotóst díjaznak majd a később megnevezett fődíjjal, illetve a fenti kategóriákban egy-egy nyertest hirdetnek egyenként £250 értékben, valamint a legjobb rövidfilm készítőjét is kitűntetik. A nyáron a földrajzi társaság épületében rendezett kiállításon túlmenően az év hátralévő részében a brit erdőkben is helyeznek ki alkotásokat.

A jelentkezőket arra ösztönzik, hogy akkor készítsenek fényképeket és videókat, amikor ez biztonságos, illetve a koronavírus miatti helyi korlátozások ezt lehetővé teszik.

Az éves versenyt és a kiállításokat a társaság, a Land Rover és a Forestry England közösen rendezi a vizuális művészetek vezető tanácsadója, a Parker Harris támogatásával. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció