Fiatal vezető a Deutsche Telekom IT Solutions-nál

Áprilistól új ügyvezető igazgató irányítja a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) pénzügyeit. Őrffy Zsolt, a vállalat Controlling csoportjának korábbi vezetője Ollárné Riedl Katalintól veszi át a VP Finance and Controlling pozíciót. 

Őrffy Zsolt 2010 óta tagja a DT-ITS csapatának, ahol 2016 óta volt controlling vezető. Őrffy több átfogó lokális és nemzetközi nagyprojektben vállalt vezető szerepet, például a tavalyi cégátalakításon is dolgozott, melynek részeként a vállalat nevet is váltott. Emellett a data-science és az automatizálási kezdeményezések, valamint a pénzügyi tervezés és riportálás területén indított fontos fejlesztéseket. Őrffy Zsolt közvetlenül Erik Slootennek, a DT-ITS ügyvezető igazgatójának jelent.

 

Őrffy Zsolt

 

„Pénzügyi vezetőként kiemelten fontosnak tartom, hogy támogassam a vállalat további eredményes működését a világjárvány teremtette helyzetben, hogy alkalmazkodjunk a kialakult helyzethez, kialakítsuk az új vállalati működési normákat. Prioritás a digitalizációs, adatelemzésen alapuló és automatizációs kezdeményezések folytatása és a pénzügyi folyamatok felkészítése is a jövőbeni kihívásokra” – mondta el új pozíciója kapcsán Őrffy Zsolt. 

 

„Zsolt karrierje nagy részét a DT-ITS csapatában töltötte: immár több mint egy évtizede dolgozik velünk. A vállalat történetének szinte minden mérföldkövénél jelen volt, nálunk lett vezető is, így pontosan érti és átlátja, hogyan működünk és merre tartunk. Mindezt már több komplex projektben is bizonyította, így a tavalyi rendkívüli év technikai átállásaiban és az üzletfolytonosság fenntartásában is komoly szerepet vállalt. Pénzügyi igazgatóként pedig kulcsszereplője lesz a DT-ITS fejlődésének” – tette hozzá Erik Slooten, a Deutsche Telekom IT Solutions ügyvezető igazgatója.

 

Ollárné Riedl Katalin áprilistól nemzetközi feladatkörben folytatja: DeutscheTelekom IT GmbH Finance-Chapter Controlling Vice President pozícióját tölti be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció