Még mindig nagy a munkaerő-kereslet az IT iparágban

Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelölteknek, illetve általánosságban hogyan találkozik a kereslet és a kínálat a piacon.

Már a DreamJo.bs év eleji felméréséből is kiderült, hogy tavaly a cégvezetői állásoktól eltekintve általánosságban az IT területen dolgozók kapták a legmagasabb béreket hazánkban. Sokan azonban nem is tudják, hogy az IT szakma is heterogén, hiszen egy-egy állás betöltéséhez különböző tapasztalatot, illetve más-más programnyelvek ismeretét kérik a munkáltatók, az összes programnyelv ismerete pedig szinte lehetetlen, így érdemes jól meggondolni a szakma képviselőinek, hogy hogyan fejlesztik magukat. Nézzük melyek a legfontosabb különbségek! 

 

Munkakeresésnél előnyben a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők

A portál elmúlt négy hónapos adatai alapján IT iparágon belül a legtöbb szakembert frontend fejlesztői területre keresik, őket követik a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők a sorban. Sok nyitott pozíció van ezen kívül az IT projektvezető, fullstack fejlesztő, illetve a .NET fejlesztő állásokra is, de a rendszergazdáknak is számos lehetősége adódik új pozíciók megpályázására.

 

Az IT projektvezetők és a PHP fejlesztők keresnek a legjobban

A legtöbb nyitott pozíció IT területen egyébként a kisvállalatok hirdetései között jelenik meg az oldalon (az összes állás kétharmada), azonban a középvállalatoknál is sok a lehetőség az IT állásokra (a hirdetések csaknem egyötöde), de a mikrovállalatoknál és nagyvállalatoknál is akadnak iparági pozíciók. Az ilyen típusú állásokat meghirdető cégek hatvan százalékának fő tevékenysége a szoftverfejlesztés, a többi vállalat tevékenységei pedig igencsak szerteágazóak.

 

A DreamJo.bs arra buzdítja a munkáltatókat, hogy az álláshirdetésekben tüntessék fel az adott pozícióhoz kínált béreket, a munkakeresőket pedig arra ösztönzik, hogy az ún. self-branding profiljukon tegyék nyilvánossá bérigényüket. Természetesen az egyes pozíciókra kínált és kért összegek nagyban függnek az adott állástól, az annak betöltéséhez szükséges programnyelvtől, specializációtól, valamint az elvárt szenioritástól is, de az elmondható, hogy az átlag bérigény IT területen nettó 453.000 Forint, míg a munkáltatók által kínált nettó bér átlagosan nettó 501.000 Forint. A meghirdetett állások alapján egyébként kirajzolódik, hogy az IT projektvezetők keresnek legjobban, őket pedig a PHP és a backend fejlesztők követik.

 

 

Ki lehet tűnni a programnyelvismerettel a mezőnyben

Egy-egy állás betöltéséhez legtöbbször több programnyelv ismerete is szükséges, és ezen belül is vannak sztárprogramnyelvek, melyek a JavaScript, a HTML, SQL, CSS, Java, React, .NET és a PHP. Azoknak pedig, akik szívesen tesztelnék, hogy mennyire profik az egyes nyelvek terén, egy új és formabontó lehetőséget biztosít a DreamJo.bs. Az ún. DevChallenge bajnokságban bárki próbára teheti magát és akár másokkal is összemérheti a tudását. A játék keretében különböző programnyelvekhez kapcsolódó kérdéssorok megválaszolására van lehetőség, amelyben az elért eredményeket jelvényekkel jutalmazzák az oldalon, melyek a játékosok ún. self-branding profilján is megjelennek, ezzel is segítve azt, hogy tehetségükkel még inkább kitűnjenek a munkakeresők. Ráadásul május 10-én elindult egy egyhónapos DevChallenge Bajnokság is, amelynek keretében a legtöbb pontot gyűjtő versenyzők értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak. 

 

Extra juttatásokkal operálnak a munkáltatók

Amikor új munkaerőt keresnek IT területre, a DreamJo.bs felmérése alapján legfontosabb tulajdonságokként a munkáltatók egyrészt azt jelölik meg, hogy az új kolléga csapatjátékos legyen, másrészt pedig, hogy precízen dolgozzon. Emellett fontos még az analitikus gondolkodásmód, a jó kommunikációs készség, a problémamegoldó képesség, az együttműködő hozzáállás, a kreativitás, valamint az önállóság és a nyitottság is.

 

“Ahogyan növekszik a kereslet az IT szektorban, úgy szembesülnek azzal a munkáltatók, hogy a jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához már nem elég a jó fizetés, egyéb juttatásokkal is honorálni kell a munkát a mindennapokban. Az IT állást kínáló munkahelyi partnereink olyan juttatásokkal igyekeznek kényelmesebbé tenni a munkavégzést, mint a gyümölcsnap, plusz szabadnap, zeneszoba, előfizetés a világ egyik legnagyobb online edukációs site-jára, az Udemy-re,  céges kerékpárprogram, utazási támogatás, sporttámogatás és egyéb képzések” -  mondta el Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója, aki szerint ezek a tendenciák a jövőben még tovább erősödnek majd, hiszen a jó munkaerő nemcsak az IT iparágban, de minden területen egyre nagyobb kincs, amelyért a munkáltatóknak is dolgozni kell. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció